Hírek
2011. November 01. 14:53, kedd |
Bulvár
Forrás: STOP
Végre beismerték: Seherezádé évek óta a testéből él

Hamar fény derült arra, hogy Seherezádé go-go táncosként keresi a kenyerét, az Új Ász megtudta: karrierjét 16 évesen kezdte, ráadásul édesanyja engedélyével. Ditti még el is kísérte kislányát első munkahelyére, Máltára.
A szenvedélyes nők kategóriájában villába bejutott Seherezádé világlátott ember, mivel szüleivel annak idején sokat utazgattak. Így jutott el az akkor még tinédzser lány először Máltára, ami annyira megtetszett neki, hogy egy évvel később visszahúzta oda a szíve. Ekkor már azonban nem nyaralni ment, hanem diszkóba, élete első munkahelyére dolgozni.
- Tizenhat évesen engedtem ki először Vivit Máltára táncolni. A tánctanárnője vitte ki magával oda, majd nem sokkal később én is kimentem, hogy lássam, mit is csinál a lányom - kezdte a történetet Seherezádé édesanyja, aki soha nem volt a go-go tánc ellen, hiszen elmondása szerint többet látnak a lányokból a strandon, mint a színpadon.
- Soha nem voltam szigorú anya, azonban amikor az akartam lenni, Vivi rendszerint kitért a kéréseim elől. Így volt ez akkor is, amikor a tudtom nélkül megműttette a mellét. A nagymamája dugdosta egy könyvben a lányom összegyűjtött pénzét. Én már csak akkor szereztem róla tudomást, amikor elvégezték a műtétet - árulta el Ditti, aki végül megbékélt az operációval, hiszen lánya a depresszióig stresszelte magát mellei miatt.
- Vivinek nagyon pici volt a melle. A lányom még előttem is takargatta magát. A nagymamája a fellépéseihez éjszakákon át varrta az olyan felsőket, amiben legalább nyolcvanasnak tűnnek a mellei. Vivi annyira csúnyának érezte magát, hogy végül pánikbeteg és depressziós lett. Mivel én mindig is kislányomként gondoltam rá, az édesanyámnak sikerült velem megértetnie, hogy fogadjam el a lányom döntését, és ne hadakozzam tovább ellene - mesélte a napilapnak a villalakó édesanyja.
STOP
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 09. 07:24, péntek | Bulvár
Sziget - Megújult programkínálat, látványvilág és új kulturális negyedek az idei fesztiválon
Megújult programkínálattal, látványvilággal és új kulturális negyedekkel várja a közönséget a 31. Sziget fesztivál, amelynek sztárfellépői között lesz ASAP Rocky, Post Malone és Shawn Mendes is
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Bulvár
Új helyszínekkel és mintegy 3000 programmal várja a Művészetek Völgye a közönséget
Új helyszínekkel és a képzőművészettől az újcirkuszon át a zenéig mintegy 3000 programmal várja a látogatókat a Művészetek Völgye július 18. és 27. között Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden.
2025. Május 06. 07:34, kedd | Bulvár
Pápaválasztás - Szentszéki szóvivő: a bíborosok szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie
A Vatikánban tanácskozó bíborosi testület tagjai szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie - közölte Matteo Bruni szentszéki szóvivő.
2025. Május 05. 07:56, hétfő | Bulvár
Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
Szerdán kezdődik a vatikáni Sixtus-kápolnában a Szent Péter 266. utódát kiválasztani hivatott konklávé, amelynek szabályai azt is meghatározzák, hogy hogyan kell a választásra jogosult bíborosoknak összehajtaniuk a szavazócédulát.