Hírek
2017. Október 12. 12:20, csütörtök |
Belföld
Forrás: infovárosok/ugyeszseg
Ütött, rúgott, verekedett, illetve autó és kaput rongált

Súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Tatabányai Járási és Nyomozó Ügyészség egy 21 éves, előzetes letartóztatásban lévő tatabányai férfival szemben.
Az ittas férfi március 26-án Tatabányán az utcán parkoló személykocsi motorháztetejére ráugrott, az autó tetején átszaladt, annak hátsó ablaküvegét kitörte, és megrongálta a csomagtér ajtaját. A férfi ezt követően az egyik közeli presszóhoz ment, annak kapuját többször megrángatta, melynek következtében a kapu zsanérjai kiszakadtak.
Az elkövető két nappal később az egyik tatabányai pékségben minden előzmény nélkül lefejelte, majd ököllel arcon ütötte az ott vásárló férfit, akinek 8 napon belül gyógyuló sérülést okozott. Ezt követően az üzlet előtt az utcán megrúgta a volt barátnőjét, aki a földre esett, de sérülést nem szenvedett.
A férfi kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartásai alkalmasak voltak arra, hogy megbotránkozást, riadalmat keltsenek.
A férfi április 8-án ittasan megjelent az egyik tatabányai dohányboltban, ahol a vásárlást követően visszakapott aprópénzt szétszórta a pulton. Az elkövető trágár szavakkal illette a nőket, artikulálatlanul kiabált, a vasrácsot nekicsapta az ajtónak, a dohánybolt ajtaját megrugdosta, ezért egy férfi szólt neki, hogy hagyja abba, és elhúzta őt onnan. Az elkövető azonban az őt csitító férfit megveréssel fenyegette meg, majd nagy erővel, ököllel megütötte az arcát. A bántalmazó ütése alkalmas volt 8 napon túl gyógyuló sérülés okozására.
A járási ügyészség a férfit súlyos testi sértés bűntettének kísérletével, garázdaság, illetve rongálás vétségével vádolja. Az elkövető büntetőjogi felelősségéről a Tatabányai Járásbíróság dönt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 23. 09:59, szombat | Belföld
KSH: Tovább zuhant a beruházások teljesítménye Magyarországon
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint 8,0 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól.
2025. Augusztus 23. 09:57, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: legalább öt napig el fog tartani az orosz kőolajtranzit helyreállítása
Legalább öt napig el fog tartani a kőolajtranzit helyreállítása a Barátság vezetéken, amelyet ismét ukrán légicsapások értek - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon.
2025. Augusztus 23. 09:56, szombat | Belföld
Az Eurostat szerint javult az egészségügyi hozzáférés aránya Magyarországon
2025. Augusztus 22. 07:43, péntek | Belföld
Újraindul a vasúti személyszállítás Bukarest és Kijev között
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna - jelentette be Ionel Scriosteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.