Hírek
2011. Augusztus 09. 14:49, kedd |
Bulvár
Forrás: Story Online
Utcán enyelgett Hermione

Emma Watson már nyíltan vállalja új lovagját, és így úgy sikerült őket lencsevégre kapni, ahogy a színésznőt maximum csak a vásznon lehetett látni.
Az elmúlt évtizedet azzal töltötte Emma Watson, hogy Hermione Grangerként varázsolgatott. Sok azonban nem ragadt rá a mágia tudományából, mivel nem sikerült láthatatlanná tennie magát és új lovagját, amint egymásnak estek az utcán. Pedig elviekben Emma mindent megtesz azért, hogy ne higgye senki Johnny Simmons-t a szerelmének. A páros ennek ellenére bátrán csókolózott az egyik étterem előtt, miután megebédeltek. Ezek után a fiatal színésznő már hiába mondja, hogy csak kollégák és barátok Johnny-val, hiszen ez nem éppen a szokásos üdvözlési forma haverok között. Főleg, hogy őt ilyen helyzetben maximum a vásznon láthatta bárki is.
Simmons a kisfiús külseje ellenére tökéletesen beleillik a szintén kisfiús külsejű Harry Potter sztár zsánerébe. Emma eddig főleg tőle idősebb rockerekkel szűrte össze a levet, akik előszeretettel néztek a pohár fenekére, és ekkor általában balhéba is keveredtek. A színészt pedig pár éve egy hét alatt kétszer is őrizetbe vették. Először gyorshajtás, majd illegális alkoholfogyasztásért. De azóta sem veti meg a bulizást.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 08:59, szombat | Bulvár
XIV. Leó pápa - Erdő Péter: Robert Prevost pápává választása benne volt a levegőben
Robert Prevost bíboros pápává választása benne volt a levegőben, nem nagy a meglepetés, de annál nagyobb az öröm - nyilatkozta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek a pápaválasztás másnapján.
2025. Május 09. 07:24, péntek | Bulvár
Sziget - Megújult programkínálat, látványvilág és új kulturális negyedek az idei fesztiválon
Megújult programkínálattal, látványvilággal és új kulturális negyedekkel várja a közönséget a 31. Sziget fesztivál, amelynek sztárfellépői között lesz ASAP Rocky, Post Malone és Shawn Mendes is
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Bulvár
Új helyszínekkel és mintegy 3000 programmal várja a Művészetek Völgye a közönséget
Új helyszínekkel és a képzőművészettől az újcirkuszon át a zenéig mintegy 3000 programmal várja a látogatókat a Művészetek Völgye július 18. és 27. között Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden.
2025. Május 06. 07:34, kedd | Bulvár
Pápaválasztás - Szentszéki szóvivő: a bíborosok szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie
A Vatikánban tanácskozó bíborosi testület tagjai szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie - közölte Matteo Bruni szentszéki szóvivő.