Hírek
2012. December 15. 17:21, szombat |
Bulvár
Forrás: ujasz.hu
Újabb botrány, Majoros előre elkérte aztán lelépett a gázsival

A rapper állítja: Hol szólt a hangfal, hol nem.
Botrányba fulladt Majka fellépése. Az ózdi hős a legutóbbi koncertje alkalmával, két szám eléneklése után otthagyta a közönséget. Ezt azzal indokolta, hogy nem volt megfelelő a technika, ám a gázsit már a fellépés előtt felvette. A szórakozóhely tulajdonosa dühöng.
A zalaszentgróti tulajdonosa kikelt magából.
– Eddig szinte az ország összes sztárja fellépett már nálunk, sőt külföldi előadók is jártak már itt. Majka is koncertezett már nálunk öt-hat évvel ezelőtt. Most újra meghívtuk az interneten annyira népszerű Belehalok című dal miatt – mondta a tulaj.
– Amikor szombaton megérkezett, azonnal előre elkérte a fellépési díjat, amivel egyébként nincs is baj, sokan így csinálják. Ezután felment a színpadra, elénekelt két számot, majd lejött, és azt mondta, hogy nem olyan jó a hang, de tíz perc múlva folytatja a koncertet. Ehelyett azonban a hátsó kijáraton át sietve távozott, még el sem köszönt – mondta Medvéssy Lajos. Majka tettét a következőkkel indokolta.
– A hangfal sípolt, zúgott, hol szólt, hol nem szólt! Aki ott volt, hallotta. Ilyenkor egyetlen dolgot lehet tenni: lejönni a színpadról. Mi lett volna az oka annak, hogy eljövünk két nóta után, ha nem az, hogy valami nem stimmelt? Bocsánat, hogy sok más zenekarral szemben mi élőben lépünk fel, de ehhez szükségeltetik egy bizonyos minőségű technika, ami ott nem volt – tette hozzá az énekes.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 09. 07:24, péntek | Bulvár
Sziget - Megújult programkínálat, látványvilág és új kulturális negyedek az idei fesztiválon
Megújult programkínálattal, látványvilággal és új kulturális negyedekkel várja a közönséget a 31. Sziget fesztivál, amelynek sztárfellépői között lesz ASAP Rocky, Post Malone és Shawn Mendes is
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Bulvár
Új helyszínekkel és mintegy 3000 programmal várja a Művészetek Völgye a közönséget
Új helyszínekkel és a képzőművészettől az újcirkuszon át a zenéig mintegy 3000 programmal várja a látogatókat a Művészetek Völgye július 18. és 27. között Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden.
2025. Május 06. 07:34, kedd | Bulvár
Pápaválasztás - Szentszéki szóvivő: a bíborosok szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie
A Vatikánban tanácskozó bíborosi testület tagjai szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie - közölte Matteo Bruni szentszéki szóvivő.
2025. Május 05. 07:56, hétfő | Bulvár
Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
Szerdán kezdődik a vatikáni Sixtus-kápolnában a Szent Péter 266. utódát kiválasztani hivatott konklávé, amelynek szabályai azt is meghatározzák, hogy hogyan kell a választásra jogosult bíborosoknak összehajtaniuk a szavazócédulát.