Hírek
2021. Április 29. 18:02, csütörtök |
Bulvár
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Tévéjáték készül a Déryné ifjasszony című előadásból

Tévéjáték készül a Déryné ifjasszony című előadásból; a Vidnyánszky Attila rendezésében, Tarpai Viktória címszereplésével megvalósuló film a vándorszínészet hőskorát idézi fel.
Az alkotók közleménye szerint a Déryné Program egyik alappilléreként megalakult Déryné Társulat olyan klasszikus, nagyobb arányban magyar szerzők műveit viszi színre, amelyek az érték és az élmény határmezsgyéjén fogalmazzák meg a mai világ számára mértékadó gondolatvilágukat.
Tavaly szeptemberben mutatták be a Déryné ifjasszony című előadást, amely a magyar nyelvű színjátszás születésének reményekkel és sikerekkel, nélkülözéssel és küzdelmekkel teli világába kalauzolja a nézőket.
A darabválasztás tükrözi a Déryné Program küldetését, hiszen a kezdeményezés célja, hogy azok a térségek is minőségi színházi élményekkel gazdagodjanak, ahol a kultúrához való hozzáférés kevésbé biztosított. Az alkotóközösség Déryné ifjasszony című előadásának filmre vitelével új csatornán keresztül igyekszik minél szélesebb kör számára elérhetővé tenni a művet.
Mint Vidnyánszky Attilát idézik, Déryné a kőszínház előtti világ legnagyobb magyar színésznője. Abban a hőskorban, amikor a magyar színházi élet megerősödött, intézményesült, amikor színházak sokasága alakult meg, Dérynének csodálatos, hittel és küldetéstudattal teli szerepe volt, amit messzemenőkig következetesen képviselt.
Az előadáshoz hasonlóan a tévéjáték címszerepét is Tarpai Viktória alakítja, partnerei Janka Barnabás, Szemerédi Bernadett, Széplaky Géza, Fabók Mariann, Horváth Márk, Dánielfy Gergő, Vas Judit Gigi, Havasi Péter, Turi Bálint, Losonczi Kata, Dányi Krisztián, Ivaskovics Viktor, Habodász István, Kárpáti Barnabás és Gulyás Gabriella.
A történetet csaknem száz fős stábbal a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán és a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben veszik fel.
A produkció vezető operatőre Tóth Zsolt, fővilágosítója Szucsik József, vezető hangmérnöke Pongrácz Péter Huba. A tévéjáték producere Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 08:59, szombat | Bulvár
XIV. Leó pápa - Erdő Péter: Robert Prevost pápává választása benne volt a levegőben
Robert Prevost bíboros pápává választása benne volt a levegőben, nem nagy a meglepetés, de annál nagyobb az öröm - nyilatkozta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek a pápaválasztás másnapján.
2025. Május 09. 07:24, péntek | Bulvár
Sziget - Megújult programkínálat, látványvilág és új kulturális negyedek az idei fesztiválon
Megújult programkínálattal, látványvilággal és új kulturális negyedekkel várja a közönséget a 31. Sziget fesztivál, amelynek sztárfellépői között lesz ASAP Rocky, Post Malone és Shawn Mendes is
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Bulvár
Új helyszínekkel és mintegy 3000 programmal várja a Művészetek Völgye a közönséget
Új helyszínekkel és a képzőművészettől az újcirkuszon át a zenéig mintegy 3000 programmal várja a látogatókat a Művészetek Völgye július 18. és 27. között Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden.
2025. Május 06. 07:34, kedd | Bulvár
Pápaválasztás - Szentszéki szóvivő: a bíborosok szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie
A Vatikánban tanácskozó bíborosi testület tagjai szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie - közölte Matteo Bruni szentszéki szóvivő.