Hírek
2011. Szeptember 10. 14:13, szombat |
Külföld
Forrás: STOP
Terrortámadást akadályoztak meg Berlinben

Feltételezések szerint készülő terrortámadást hiúsított meg a berlini rendőrség.
A hatóságok csütörtöki bejelentése szerint két feltételezett terroristát őrizetbe vettek, úgy tudni, hogy egy 28 éves gázait és egy 24 éves libanoni származású németet.
A berlini államügyészség "súlyos terrorcselekmény" előkészítésének gyanújával vizsgálatot indított a két férfi ellen.
A hatóságok átkutatták az érintettek lakását, és ott robbanóanyag előállítására alkalmas hűtőelemekre, illetve vegyszerekre bukkantak.
A feltételezett merénylőkre a Berliner Morgenpost című lap csütörtök reggeli értesülése szerint a hatóságok már hónapokkal ezelőtt felfigyeltek. A készenléti rendőrség a hajnali órákban Berlin Wedding városnegyedében egy mecsetet kutatott át, majd két másik városnegyedben az érintettek lakását is. A két férfit ezt követően őrizetbe vették.
A lap úgy tudja, hogy először azok a berlini, illetve baden-württembergi cégek fogtak gyanút, amelyektől a két férfi az említett hűtőelemeket, illetve vegyszereket rendelte. A rendőrséget az érintett cégek értesítették.
A hatóságok gyanúja szerint a feltételezett terroristák az Egyesült Államok elleni terrortámadások tizedik évfordulója alkalmából terveztek merényletet. Nem kizárt ugyanakkor az sem, hogy a feltételezett merényletet XVI. Benedek pápa szeptember második felében esedékes berlini tartózkodásához időzítették.
STOP
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 09:09, szombat | Külföld
Fehér Ház: Donald Trump jó és produktív telefonbeszélgetést folytatott Volodimir Zelenszkijjel
Azt követően, hogy az ukrán törvényhozás jóváhagyta az Egyesült Államok és Ukrajna között létrejött, az ásványkincsekről szóló gazdasági megállapodást.
2025. Május 09. 07:22, péntek | Külföld
Brit miniszterelnök: jelentős vámengedményekről született megállapodás az Egyesült Államokkal
Jelentős vámengedményekről született kétoldalú megállapodás az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság között - jelentette be Keir Starmer brit miniszterelnök csütörtökön.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Külföld
Robert Fico: elfogadhatatlan és öngyilkosság lenne az orosz energiahordozók behozatalának teljes leállítását célzó EB-terv
Szlovákia számára elfogadhatatlan az Európai Bizottságnak (EB) az a kedden bemutatott terve, amely az oroszországi földgáz, kőolaj és nukleáris fűtőanyag behozatalának teljes leállításával számol
2025. Május 06. 07:42, kedd | Külföld
Donald Trump újranyittatná az Alcatrazt
Donald Trump amerikai elnök vasárnap a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében utasította az ország illetékes hivatalait, hogy építsék újjá és nyissák meg az 1963-ban bezárt börtönt a San Franciscó-i Alcatraz-szigeten