Hírek
2013. Július 05. 12:00, péntek |
Belföld
Forrás: MTI
Tavares-jelentés - Rogán: az Országgyűlés méltó választ adott az EP-nek

A Fidesz szerint a magyar Országgyűlés méltó választ adott az Európai Parlamentnek (EP) a Tavares-jelentésre a Magyarországot megillető egyenlő elbánásról szóló, pénteken elfogadott határozattal.
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a parlamenti szavazás után tartott sajtótájékoztatón elmondta, az Országgyűlés megvédte Magyarország szuverenitását és a nagyvállalati érdekekkel szemben a rezsicsökkentést is, amikor 269 igen és hat nem szavazattal elfogadta a határozatot.
A kormánypárti politikus azt mondta, csodálkozik az MSZP-s képviselőkön, mivel "nem éreztek elég bátorságot magukban ahhoz, hogy részt vegyenek a döntéshozatalban", és a magyar választók előtt világossá tegyék a véleményüket. Hozzátette: a szocialisták nem voltak bent a döntéskor az ülésteremben, és csak a szavazás befejezése után mentek vissza. Az EP-ben a magyar szocialista képviselők is megszavazták a Tavares-jelentést - tette hozzá.
Kifejtette: az EP azzal, hogy olyan döntést hozott Magyarországról, amihez nem volt joga, megsértette az ország szuverenitását. Ezt egyetlenegy európai uniós tagállam sem engedheti meg, ezért a magyar Országgyűlésnek erre válaszolnia kellett - fogalmazott.
A frakcióvezető szerint az EP-döntés mögött egyértelműen gazdasági érdekek húzódnak meg. A nagyvállalatok a rezsicsökkentés visszavonása érdekében gyakorolnak az EP-n keresztül nyomást a magyar kormányra, Magyarországra - értékelte.
Kijelentette: az országgyűlési határozat visszautasítja ezt, és felhívja a kormányt arra, hogy a lobbiérdekek ellenére tartson ki a rezsicsökkentés mellett.
Hozzátette, a határozatban csodálkozásuknak adott hangot, hogy az EP olyan döntést hozott, amellyel veszélyezteti az Európai Uniót, hiszen az uniós intézményrendszeren belül szokatlan dolog, ha egy intézmény hatáskörét túllépve megsérti egy tagállam szuverenitását.
Kérdésre válaszolva Rogán Antal beszélt a takarékszövetkezeti integrációról szóló, az államfő által a parlamentnek megfontolásra visszaküldött, pénteken pedig újra elfogadott jogszabályról. Azt mondta, a törvény százmilliárd forint plusz pénzt jelent a takarékszövetkezeti rendszernek, nagyobb biztonságot a betéteseknek. A törvény szavai szerint erősíti a szövetkezés elvét, nem történhet meg az, hogy a részjegy-tulajdonosok alól kiszervezik a takarékszövetkezeteket, kisbankosítják és részvénytársaságokká alakítják azokat.
Elmondta, a törvényjavaslatról meghallgatták a kis takarékszövetkezetek véleményét is, és a tőkemegfelelésre vonatkozó szabályokat enyhítették. Az államfő aggályaira is figyeltek, és módosították a törvényt - közölte, hozzátéve, ő nem találkozott a jogszabállyal kapcsolatban alkotmányossági aggályokkal.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 24. 10:02, vasárnap | Belföld
Ingyenes koncertsorozattal ünnepli a Hatoslottó megújulását a Szerencsejáték Zrt.
Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptemberétől a Hatoslottó megújulásának apropóján - tájékoztatta a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-t.
2025. Augusztus 24. 10:01, vasárnap | Belföld
Nagy István: a jövő Magyarországa a falvakban épül
A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei
2025. Augusztus 24. 09:59, vasárnap | Belföld
Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.
2025. Augusztus 24. 09:56, vasárnap | Belföld
Felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten
Személyautóval ütközött és felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten, a balesetben öten megsérültek - közölte az Országos Mentőszolgálat vasárnap az MTI-vel.