Hírek
2015. December 24. 05:00, csütörtök |
Sport
Forrás: mti - fotó: Hajósi Miklós
Szilveszter-rali - Rekordok viadala a Hungaroringen

Összesen 280 versenyző indul az idei, immár 17. alkalommal szervezett Szilveszter-ralin a Hungaroringen.
A szervezők hétfői közleménye szerint a vasárnaptól jövő keddig tartó évbúcsúztató viadalon - amely az első verseny lesz a pálya felújításának megkezdése óta - az összes résztvevő csúcsán túl több rekord is megdől majd.
"Összesen 280 induló lesz, ami abszolút rekord a verseny történetében, ráadásul ötven nevezést el is kellett utasítanunk" - idézte a közlemény Füredi András főszervezőt, aki hozzátette, történelmi adat, hogy 97 Lada található a mezőnyben, amire eddig még nem volt példa. Az összegzés szerint egyre több nő van az indulók között, idén 45-en állnak rajthoz, szemben a tavalyi 26-tal.
A mezőnyben ott lesz többek között a címvédő Vincze Ferenc, a korábbi többszörös győztes Kazár Miklós, a versenyen 2011-ben diadalmaskodó ifjabb Érdi Tibor, valamint a friss Európa-bajnok Botka Dávid is.
"Hétfőn délután fél négykor rajtol el a mezőny egy belső szakasszal, kedden pedig reggel fél nyolctól délután ötig lesz folyamatos a program az egymást váltó etapokkal" - fejtette ki Füredi András. Külön érdekesség a nézőknek, hogy idén a szervizparkon is keresztülmegy a belső gyorsasági szakasz.
A főszervező hangsúlyozta: a nézők számára ingyenes lesz a belépés és a parkolás is, utóbbit a mogyoródi pálya főbejáratával szemben kijelölt területen, illetve a Hungaroring nagy parkolójában tehetik majd meg. Mindenkinek felhívta a figyelmét arra, hogy jövő kedden csak reggel hatig lehet a pályát megközelíteni Szilasliget felől, utána ezt az útszakaszt lezárják a forgalom elől és csak Mogyoród irányából lehet majd a parkolókig eljutni.
A szervezők teltházra számítanak - akár az eddigi nézőcsúcs is megdőlhet -, azok pedig, akik nem tudnak kimenni a Hungaroringre, a verseny minden pillanatát nyomon követhetik majd az élő rádiós és televíziós közvetítések segítségével, többek között a verseny internetes honlapján.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 09:11, szombat | Sport
Marco Rossi 2030 nyaráig hosszabbított
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
2025. Május 09. 07:25, péntek | Sport
Tyson Fury korábbi világbajnok ökölvívó Budapestre látogat
Tyson Fury korábbi nehézsúlyú világbajnok ökölvívó pénteken Budapestre látogat, és a helyszínen tekinti meg féltestvérei, Thomas és Roman Fury mérkőzéseit.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda Eb-selejtező - Szlovákiai győzelmével kijutott a tornára a magyar válogatott
A magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott a jövő januári Európa-bajnokságra, mivel 39-24-re nyert Szlovákia vendégeként a selejtezősorozat ötödik fordulójában, szerdán Galgócon.
2025. Május 05. 07:57, hétfő | Sport
Több mint 12 ezren futottak a Futókörök Napján
Több mint 12 ezren futottak a vasárnap ötödik alkalommal megrendezett Futókörök Napján, melynek keretében 21 helyszínen húzhattak futócipőt az érdeklődők.