Hírek
2020. Március 21. 12:02, szombat |
Helyi
Forrás: MTI
Szijjártó: a magyarok és a szlovákok átjárhatnak a két Komáromot összekötő hídon
Péntek reggeltől a magyar és a szlovák állampolgárok kishatárforgalom keretében átjárhatnak a két Komáromot összekötő hídon - nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken az MTI-nek
A tárcavezető kifejtette: a mostani világjárvány idején különösen fontos, hogy megvédjük a magyar embereket, egészségüket, ugyanakkor természetesen fontos feladat az emberek ellátásának és a gazdaság működőképességének a biztosítása is.
Közölte: a magyar-szlovák határ mindkét oldalán nagyon komoly gyárak, ipari kapacitások jöttek létre, és a határ két oldaláról folyamatosan járnak át az emberek dolgozni, nagyon sok felvidéki magyar jár át dolgozni a határ déli oldalára, és sok itt lakó magyar dolgozik a határ északi oldalán. Ezért fontos volt megteremteni annak a lehetőségét, hogy a magyarok és a szlovákok át tudják lépni a határt - mutatott rá.
Szijjártó Péter kiemelte: hét határátkelő pontot jelöltek ki a magyar és a szlovák állampolgárok számára, akik a határ 30 kilométeres sávjában mozoghatnak. Ugyanakkor a hét átkelő mellett igény merült fel a komáromiak részéről az itteni határátkelőhely újranyitására, amit a Szlovákiával folytatott együttműködés alapján lehetővé tettek - mondta.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi
BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG
A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.
2026. Április 12. 16:00, vasárnap | Életmód
A XIV. Leó pápa vezette békevirrasztáson a kontinensek képviselői békefényt gyújtanak meg
Afrika, Amerika, Európa és Óceánia hívei Szent Ferenc békelámpása lángjával gyújtanak fényt azon az imavirrasztáson, amelyet XIV. Leó pápa vezet a Szent Péter-bazilikában szombaton hat órától.
2026. Április 12. 14:00, vasárnap | Életmód
Sikerrel visszaérkezett a Földre a NASA Holdat megkerülő űrkabinja, az Orion
Sikerrel visszaérkezett a Földre az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Holdat megkerülő űrkabinja, az Orion, négy tagú legénységgel a fedélzetén pénteken.
