Hírek
2020. Április 28. 17:59, kedd |
Bulvár
Forrás: infovárosok
Szebeni István még Détári Lajos tanítványa is volt - VIDEÓVAL

Szebeni István a legsportosabb műsorvezetők egyike.
A TV2 Tények című műsorának egyik arca az ANDONIK Sport vendégeként Nagy Anettnak, az ANDONIK Reklámügynökség egyik vezetőjének, valamint Abaházi Csaba zenész-műsorvezetőnek elmondta, hogy az egész életét végig kísérte a sport és a mozgás.
„Nagyon sokat fociztam gyerekként, aztán negyedikesként elkezdtem kosarazni – mesélte Szebeni István. – Balkezes és ballábas vagyok, azt hittem ebből előnyt tudok kovácsolni, de nem sikerült. Az NB I kapujáig eljutottam Debrecenben, de be kellett látni, hogy nem tudok átlépni a küszöbön. Nem siránkozom ezen. Ugyanakkor megyei I-es futballista voltam Felsőpakonyban, ahol Détári Lajos volt az edzőm és nyolc gólt is szereztem.”
Szebeni István a nagy sikerek idején válogathatott az ajánlatok között, ahogy mondta akad olasz és török megkeresése is: „Az Olaszliszka és a Törökbálint érdeklődött.”
A karrier végén aztán tagja lett az ANDONIK Médiaválogatottnak, amelynek tagjaként benne lehetett világrekordok felállításában is. Ugyanakkor a vitrin sem üres.
„Vannak különböző poharak, tányérok és könyvek a vitrinben. Komolyra fordítva a szót, még iskolás koromban kaptam néhány díjat, jó dolog, meg is van mind.”
A mostani kijárási korlátozások között otthon sportol Szebeni István, aki elmondása szerint rájött arra, hogy ellenfél nélkül kiválóan mozog. Persze nemcsak űzi, hanem nézi is a sportot a műsorvezető.
„Nagy Real Madrid szurkoló vagyok, de nem elsősorban a foci az, amit nézek, hanem a tenisz. Minden nagy tornát figyelek, sőt láthattam élőben is játszani Roger Federert és Rafael Nadalt is. A téli sportok nem jönnek be, azokat nem próbálnám ki, amit kedvelek, azt már csináltam is.”
Szebeni István bevallotta, hogy azokhoz a sportokhoz, amelyekben fontos az egyensúlyérzék, az neki nem megy. Szerencséjére Nagy Anett focis kihívással készült: dekázni kellett. Némi alkudozás után a három lett a szerencseszám és egy gólt kellett rúgni az odakészített szék lábai közé. A műsorvezetőnek sikerült, de a sokszoros válogatott Nagy Anettnek egy kicsit jobban.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 08:59, szombat | Bulvár
XIV. Leó pápa - Erdő Péter: Robert Prevost pápává választása benne volt a levegőben
Robert Prevost bíboros pápává választása benne volt a levegőben, nem nagy a meglepetés, de annál nagyobb az öröm - nyilatkozta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek a pápaválasztás másnapján.
2025. Május 09. 07:24, péntek | Bulvár
Sziget - Megújult programkínálat, látványvilág és új kulturális negyedek az idei fesztiválon
Megújult programkínálattal, látványvilággal és új kulturális negyedekkel várja a közönséget a 31. Sziget fesztivál, amelynek sztárfellépői között lesz ASAP Rocky, Post Malone és Shawn Mendes is
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Bulvár
Új helyszínekkel és mintegy 3000 programmal várja a Művészetek Völgye a közönséget
Új helyszínekkel és a képzőművészettől az újcirkuszon át a zenéig mintegy 3000 programmal várja a látogatókat a Művészetek Völgye július 18. és 27. között Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden.
2025. Május 06. 07:34, kedd | Bulvár
Pápaválasztás - Szentszéki szóvivő: a bíborosok szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie
A Vatikánban tanácskozó bíborosi testület tagjai szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie - közölte Matteo Bruni szentszéki szóvivő.