Városlista
2026. április 11, szombat - Zsolt, Leó

Hírek

2018. Szeptember 29. 08:29, szombat | Belföld
Forrás: mti - MTI Fotó: Varga György

Szakértők meghallgatásával folytatódott a bőnyi rendőrgyilkosság pere

Szakértők meghallgatásával folytatódott a bőnyi rendőrgyilkosság pere

Igazságügyi szakértők meghallgatásával folytatódott pénteken a Szombathelyi Törvényszéken a bőnyi rendőrgyilkossággal vádolt Győrkös István ügyének elsőfokú tárgyalása. A vádlott bejelentette, hogy vallomást akar tenni.

Az idős vádlott továbbra is fenntartotta, hogy ártatlan az emberölésben, a pénteki tárgyaláson is azt hangoztatta, éppen lehajolt, hogy lerakja a kezében tartott gépkarabélyt, amikor a rendőrök lövése eltalálta, ezután pedig szinte "önkívületi állapotba" került, és ekkor sülhetett el a fegyvere.

A rendőrök "célba lőttek" rá, amikor pedig meghallották a gépkarabély hangját, "elszaladtak" - állította. Azt nem tudja, hogy a vele szemben egyméternyire álló rendőr őrnagyot hogyan érte fejlövés - mondta, azzal védekezve, hogy az intézkedő rendőrök lőhették meg véletlenül a társukat.

A délelőtt meghallgatott fegyverszakértők azonban arra a következtetésre jutottak, hogy a 46 éves áldozat halálát a Győrkös István gépkarabélyából származó lövés okozta. A vádlott több lőfegyvert is engedély nélkül tartott, éppen ezek miatt akartak 2016. október 26-án a bőnyi házában házkutatást tartani a rendőrök.

A vádlott és védői a fegyverszakértő a rendőrök által kilőtt nyolc lövést nem vizsgálta olyan részletességgel, mint a vádlott által sorozatlövéssel kilőtt három lövedék útját. Közölték: a nyomozati iratok szerint nem lehet pontosan tudni, hogy a rendőrök nyolc vagy kilenc lövést adtak le, mivel kilenc töltényhüvelyt szedtek össze, de csak nyolc lövésnyomot vizsgáltak, egy állítólag eltűnt. Ezt az állítást a fegyverszakértő sem cáfolta.

Fontos szerep jutott a pénteki tárgyaláson annak a baseballsapkának, amelyet az áldozat viselt, a szakértő szerint ugyanis a műanyag sildjén gellert kapott a lövedék. A védelem ezzel kapcsolatban azt kifogásolta, hogy a sapka vizsgálatának módszeréről semmi sincs a szakértői véleményben, és teljesen új az az állítás, hogy a silddel ütközve a golyó elfordult volna.

Az igazságügyi orvos szakértő elmondta: a rendőr őrnagyot halántékán érte a lövés, azonnal orvosi beavatkozással sem lehetett volna megmenteni az életét.

A tárgyalást - újabb szakértők meghallgatása után - elnapolták.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 11. 17:00, szombat | Belföld

NAV: április 20-ig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

2026. Április 11. 15:00, szombat | Belföld

Budapesti repülőjáratokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt

A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapján.

2026. Április 11. 11:00, szombat | Belföld

A levélben szavazásra jogosultak több mint fele már leadta szavazatát

A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint.

2026. Április 11. 10:11, szombat | Belföld

Orbán Viktor: Zelenszkíj vagy én?