Hírek
2011. Október 03. 14:49, hétfő |
Bulvár
Forrás: STOP
Schell Juditnak furcsa, hogy most üres a lakás

Négyévesen balettal kezdte, utána jött a művészi torna, majd hatéves korától tizennyolcig versenytáncolt, közben pedig sportiskolába járt. Schell Judit 1995-ben végezte el a színművészeti főiskolát.
A Jászai-Mari-díjas színésznőnek mozgalmasan telt a nyár, és most elkezdődött egy újabb színházi évad.
- Egy későbbi bemutatóban veszek részt, a gyerekek elindításával kezdődött a szeptember. Boldizsár hároméves múlt, most kezdte az óvodát. A tizenhét éves Lacinak pedig folytatódik az iskola. A nyarat huszonnégy órában együtt töltöttük, ezért most furcsa, hogy üres a lakás, nincs dolgom délelőtt. De majd csak visszarendeződünk a hétköznapokba! Lackónak sikerült idén is visszamennie Olaszországba. Messze van, és természetesen hiányzik, de annál nagyobb az örömöm, hiszen nagyon jól érzi magát. Egy szülőnek ez a legnagyobb boldogság: látja, hogy a gyerekének céljai vannak. A jövője szempontjából nagyon fontosak a kint töltött évek, ezt ő is így értékeli. Máskülönben beleszeretett az iskolába, a helybe és az emberekbe is - mondja a Nemzeti Színház művésze, aki a hírek szerint ismét anyai örömök elé néz.
Schell Judit eddig nem hozta nyilvánosságra az örömhírt, a szakmában azonban már régóta suttogják: két fia mellé jövőre megszületik harmadik gyermeke is.
STOP
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 08:59, szombat | Bulvár
XIV. Leó pápa - Erdő Péter: Robert Prevost pápává választása benne volt a levegőben
Robert Prevost bíboros pápává választása benne volt a levegőben, nem nagy a meglepetés, de annál nagyobb az öröm - nyilatkozta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek a pápaválasztás másnapján.
2025. Május 09. 07:24, péntek | Bulvár
Sziget - Megújult programkínálat, látványvilág és új kulturális negyedek az idei fesztiválon
Megújult programkínálattal, látványvilággal és új kulturális negyedekkel várja a közönséget a 31. Sziget fesztivál, amelynek sztárfellépői között lesz ASAP Rocky, Post Malone és Shawn Mendes is
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Bulvár
Új helyszínekkel és mintegy 3000 programmal várja a Művészetek Völgye a közönséget
Új helyszínekkel és a képzőművészettől az újcirkuszon át a zenéig mintegy 3000 programmal várja a látogatókat a Művészetek Völgye július 18. és 27. között Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden.
2025. Május 06. 07:34, kedd | Bulvár
Pápaválasztás - Szentszéki szóvivő: a bíborosok szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie
A Vatikánban tanácskozó bíborosi testület tagjai szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie - közölte Matteo Bruni szentszéki szóvivő.