Városlista
2025. május 10, szombat - Ármin

Hírek

2011. Október 08. 07:49, szombat | Bulvár
Forrás: STOP

Rózsa Gyuri ma is mosolyog, de már nem "úgy"

Rózsa Gyuri ma is mosolyog, de már nem

64 éves Rózsa György műsorvezető, aki egy televíziós táncversenyen a lánya partnere volt.

Tavaly alaposan ráijesztett a szeretteire, amikor elzáródott a nyaki ütőere, ezért meg kellett operálni, amibe akár bele is halhatott volna. "Nem félek a haláltól" - nyilatkozta a sikeres beavatkozás után, s magyarázatát is adta: mint köztudott, korán elveszítette szeretett feleségét, Kanyó Éva tornásznőt, akinek tragikus halála óta sajnos tisztában van vele, hogy az emberi élet mennyire törékeny.

A képernyőn örökké mosolygó és viccelődő "Rózsa Gyuri" valójában komoly ember, sikeres producer, akinek Magyar elsők című nagyszerű sorozata értékálló produkció. A nagyközönség persze inkább egykori szórakoztató műsoraiból emlékezik rá. 1980-ban került a tévé szórakoztató főosztályára, s már abban az évben megismerte az ország: ő vette át Vitray Tamástól a Kapcsoltam című telefonos játék műsorvezetését. Teljesítménye megosztotta a nézőket, egyik részük szinte rajongott érte, a másik pedig viccelődött rajta, az azonban kétségtelen, hogy stílusa akkoriban általános beszédtéma volt, különösen azután, hogy Gálvölgyi János remek paródiát csinált róla.

Később más vetélkedői, szórakoztató műsorai is népszerűek lettek, például a Leg... leg... leg... és a Legyen szerencsénk, valamint a Kamera Varieté és a Top-show. A vidám műsorok készítését a felesége halálakor hagyta abba, a tragédia nagyon megviselte, a lánya és szülei tartották benne a lelket. Lánya, Csilla neves táncművész, amint azt a Szombat esti láz című show-műsorban is láthattuk pár éve, s mivel a műsorban az apukájával versenyzett, az is kiderült, hogy Rózsa György is remekül táncol.

STOP

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 10. 08:59, szombat | Bulvár

XIV. Leó pápa - Erdő Péter: Robert Prevost pápává választása benne volt a levegőben

Robert Prevost bíboros pápává választása benne volt a levegőben, nem nagy a meglepetés, de annál nagyobb az öröm - nyilatkozta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek a pápaválasztás másnapján.

2025. Május 09. 07:24, péntek | Bulvár

Sziget - Megújult programkínálat, látványvilág és új kulturális negyedek az idei fesztiválon

Megújult programkínálattal, látványvilággal és új kulturális negyedekkel várja a közönséget a 31. Sziget fesztivál, amelynek sztárfellépői között lesz ASAP Rocky, Post Malone és Shawn Mendes is

2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Bulvár

Új helyszínekkel és mintegy 3000 programmal várja a Művészetek Völgye a közönséget

Új helyszínekkel és a képzőművészettől az újcirkuszon át a zenéig mintegy 3000 programmal várja a látogatókat a Művészetek Völgye július 18. és 27. között Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden.

2025. Május 06. 07:34, kedd | Bulvár

Pápaválasztás - Szentszéki szóvivő: a bíborosok szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie

A Vatikánban tanácskozó bíborosi testület tagjai szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie - közölte Matteo Bruni szentszéki szóvivő.