Hírek
2023. Július 04. 12:38, kedd |
Belföld
Forrás: mti
OTP: mélyrepülésbe váltott a budapesti újlakás-piac az első fél évben

Az idén az első fél évben mélyrepülésbe váltott a budapesti újlakás-piac, mind a kereslet, mind az új kínálat volumene a 2014-2015-ös szinteket idézi.
Az MTI-nek kedden küldött közleményben kiemelték, hogy a bizonytalan gazdasági kilátások miatt a beruházók és a lakásvásárlók is visszafogták piaci aktivitásukat.
Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank vezető elemzője a közleményben részletezte, hogy az idén az első hat hónapban 96 új, kétlakásosnál nagyobb projekt értékesítése indult el Budapesten, amelyek keretében mintegy 1650 lakás épül. Ez az előző fél évhez képest 60 százalékos, a tavalyi első fél évvel összevetve 30 százalékos csökkenés.
Hozzátette, ennél kisebb volumen legutóbb 2015 első felében került piacra, amikor is öt évnyi "tetszhalott állapot" után éppen csak beindultak az új projektek. Adatbázisuk szerint az eladott új társasházi lakások száma az idén június végéig az új kínálattal közel megegyező, 1570 volt. Ez a megelőző fél évhez képest 25 százalékos, 2022 első fél évéhez képest mintegy 60 százalékos visszaesés. Ilyen alacsony értékesítési volument utoljára három éve, azt megelőzően pedig 2014 második fél évében lehetett látni - összegezte az OTP Jelzálogbank vezető elemzője.
A közlemény szerint egyelőre nem várható a piac élénkülése.
A főváros szerte visszaesett beruházói aktivitás, továbbra is a XIII. kerületben a legélénkebb - írják a közleményben.
Az idei átadású lakások esetében most nagyjából 1,3 milliós átlagos négyzetméterárral lehet kalkulálni a fővárosban. A jelenleg - nagyrészt már épülő - 2024-25-ös költözéssel hirdetett projekteknél 1,5 millió forint körüli az átlagár. Az építkezés korai szakaszában megállapított árak ráadásul még a projekt átadásáig tovább nőhetnek - hívta fel a figyelmet Valkó Dávid.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 09:07, szombat | Belföld
Itt az újabb kihívás, Szlovákiában megjelent az afrikai sertéspestis
Agrárminisztérium: a Szlovákiában megjelent afrikai sertéspestis elleni védekezésre is figyelniük kell a hazai állattartóknak.
2025. Május 10. 09:04, szombat | Belföld
KSH: áprilisban 4,2 százalék volt az infláció
Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 4,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Márciushoz viszonyítva átlagosan 0,2 százalékkal nőttek az árak - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. Május 10. 09:03, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország és Szlovákia együtt veszi fel a harcot az újabb brüsszeli javaslat ellen
Magyarország és Szlovákia együtt veszi fel a küzdelmet az orosz energiaimport betiltását célzó brüsszeli javaslat ellen, az ugyanis brutális áremelkedést okozna mindkét országban -
2025. Május 10. 09:00, szombat | Belföld
Orbán Balázs: stratégiai döntések időszaka jön Ukrajnával kapcsolatban
A következő egy év legfontosabb politikai kérdése, hogy Ukrajnával kapcsolatban ne kövessenek el az európaiak két \"butaságot\" - fogalmazott a miniszterelnök politikai igazgatója egy csopaki polgári esten pénteken.