Városlista
2025. augusztus 25, hétfő - Lajos

Hírek

2013. Március 11. 13:46, hétfő | Belföld
Forrás: MTI

OGY - Az MSZP nem vesz részt a parlament ülésén

OGY - Az MSZP nem vesz részt a parlament ülésén

Távol marad az MSZP a parlament hétfői ülésétől, így tiltakozva az alaptörvény negyedik módosítása ellen - jelentette be Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető.

A szocialista politikus újságíróknak azt mondta: az alkotmányosság látszata is megszűnik, ha a kormánypárti többség elfogadja a tervezett alkotmánymódosítást.
Szerinte az alaptörvény megváltoztatásának egyik célja, hogy a Fidesz mindenkin - így az alkotmánybírókon, a röghöz kötés ellen tiltakozó diákokon és a kampánylehetőségek korlátozásával az ellenzéken is - bosszút álljon, aki nem a kormányoldal elvárásainak megfelelően döntött vagy viselkedik, a másik pedig újabb gesztust tenni a szélsőjobboldali szavazóknak. Ezt azzal magyarázta, hogy a kormányoldal ellenségként tünteti fel az Európai Uniót, figyelmen kívül hagyja az uniós elveket, szabályokat és a brüsszeli aggályokat.
Kitért arra is, hogy az alkotmány módosítása tovább fogja csökkenteni a Magyarországgal szembeni befektetői bizalmat.
Mesterházy Attila elmondta, kevés eszközük van a tiltakozásra, ezért döntöttek úgy, hogy képviselőik egész nap távolmaradásukkal tüntetnek, s közülük csak Tóbiás József frakcióvezető-helyettes megy be az ülésterembe, hogy a kormányfő napirend előtti felszólalására reagálva ismertesse az MSZP álláspontját.
Hozzátette: előzőleg az alkotmányügyi bizottságban eredménytelenül próbálták meggyőzni a Fidesz-KDNP-t a hétfőre tervezett alkotmánymódosítás elhalasztásáról, a kormánypártok pedig nem járultak hozzá a házbizottság összehívásához, ahol ugyanezt kezdeményezték volna a szocialisták.
Mesterházy Attila azt mondta: Magyarországon mára egy új önkényuralmi rendszer, parlamenti diktatúra épült ki, amely azonban abban nem különbözik más önkényuralmaktól, hogy egyetlen ember, Orbán Viktor akarata érvényesül.
A mostani alkotmánymódosítás miatt mindenkinek el kell gondolkodnia azon, hogy "egy ember torz világképe, egy vezető politikus torz Magyarország-képe milyen válságba sodorhatja a nemzetet, milyen károkat okozhat Magyarországnak" - jelentette ki. Hozzátette: Orbán Viktor minden lépésével igyekszik igazolni vízióját, még akkor is, ha Magyarország, a magyarországi fejlesztések lényegében kizárólagos forrását jelentő Európai Unió és a világ nem olyan, amilyennek hirdeti.
Bárándy Gergely, az MSZP elnökségi tagja az MTI kérdésére a sajtótájékoztatón azt mondta: bár az alkotmányjogászok között vita van arról, hogy az államfőnek van-e lehetősége megvétózni az alkotmánymódosítást, Sólyom László volt köztársasági elnök "ütős érvet" hozott arra, hogy Áder Jánosnak nemcsak lehetősége, hanem egyenesen erkölcsi kötelessége, hogy ne írja alá azt.
Mesterházy Attila mindazonáltal elmondta: felkérik Szabó Mátét, az alapvető jogok biztosát, hogy ha hatályba lép az alaptörvény-módosítás, kérjen arról normakontrollt az Alkotmánybíróságtól.

Címkék: Pártok-MSZP

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 24. 10:02, vasárnap | Belföld

Ingyenes koncertsorozattal ünnepli a Hatoslottó megújulását a Szerencsejáték Zrt.

Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptemberétől a Hatoslottó megújulásának apropóján - tájékoztatta a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-t.

2025. Augusztus 24. 10:01, vasárnap | Belföld

Nagy István: a jövő Magyarországa a falvakban épül

A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei

2025. Augusztus 24. 09:59, vasárnap | Belföld

Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása

Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.

2025. Augusztus 24. 09:56, vasárnap | Belföld

Felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten

Személyautóval ütközött és felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten, a balesetben öten megsérültek - közölte az Országos Mentőszolgálat vasárnap az MTI-vel.