Hírek
2013. Április 23. 15:34, kedd |
Sport
Forrás: MTI
Női kézilabda BL - Vasárnap helyett szombaton lesz a veszprémi visszavágó

Az európai szövetség (EHF) által hétfőn kiadott május 12., vasárnap helyett május 11-én, szombaton lesz a Győri Audi ETO KC-Larvik női kézilabda Bajnokok Ligája-döntő veszprémi visszavágója.
A magyar klub keddi tájékoztatása szerint az EHF az előzetes egyeztetésektől eltérően döntött a vasárnapi időpont mellett, de az ETO ezt a győri sportélet szempontjából elfogadhatatlannak tartotta, mivel a város élvonalban listavezető futballklubjára szintén azon a vasárnap vár fontos bajnoki mérkőzés, így sok szurkoló számára lehetetlenné vált volna, hogy mindkét összecsapást élőben nyomon kövesse.
Kelecsényi Ernő klubelnök kedden Bécsbe utazott, hogy az EHF-nél elérje az időpont megváltoztatását, s ennek eredményeként a BL-döntő visszavágóját mégis május 11-én, szombaton rendezik 15.15 órakor.
Az a múlt heti sorsoláson derült ki, hogy a magyar bajnok Norvégiában kezd, az első összecsapás május 5-én 16.45-kor kezdődik Larvikban.
A két csapat a középdöntőben már találkozott egymással, akkor mindkétszer hatgólos ETO-siker született. Február 16-án Larvikban 24-18-ra, március 2-án pedig 30-24-re nyertek Görbiczék.
A magyar együttesnek ez lesz fennállása nyolcadik döntője európai kupában, ám az eddigi hét fináléja (BL: 2009, 2012, EHF Kupa: 1999, 2002, 2004, 2005, KEK: 2006) közül egyet sem tudott megnyerni.
A Larvik 2011-ben győzött a BL-ben - a mostani győri tréner, Ambros Martín vezette spanyol Itxako ellen nyert a fináléban -, előtte a KEK-ben 2005-ben és 2008-ban bizonyult a legjobbnak, 2009-ben pedig finalista volt, míg 1996-ban a Debrecennel szemben elveszítette az EHF Kupa-döntőt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 27. 20:00, kedd | Sport
Világklasszissal erősít a Víz, Zene, Virág Fesztivál
Besenyei Péter légibemutatót tart az Öreg-tó felett
2025. Május 26. 18:03, hétfő | Sport
Roland Garros - A címvédő Alcaraz vár Marozsánra a második fordulóban
A várakozásoknak megfelelően a címvédő Carlos Alcaraz vár a második fordulóban Marozsán Fábiánra a francia nyílt teniszbajnokságon.
2025. Május 23. 07:35, péntek | Sport
Premier League - Kerkez Milos a szezon álomcsapatában
Kerkez Milos, a Bournemouth magyar válogatott védője bekerült az angol labdarúgó-bajnokság hivatalos honlapjának álomcsapatába.
2025. Május 23. 07:34, péntek | Sport
Ismét felveheti a Videoton nevet a székesfehérvári labdarúgócsapat
A Videoton Holding Zrt. hozzájárult ahhoz, hogy a székesfehérvári labdarúgócsapat ismét a Videoton nevet használja.