Hírek
2020. Április 17. 17:11, péntek |
Bulvár
Forrás: infovárosok
Nem jött be az éjszakai romantika Csordás Tibinek - VIDEÓ

Világéletemben az volt a vágyam, hogy zenével foglalkozzak és a dalaimat minél több embernek előadhassam – mondta a Lakihegy Rádió ANDONIK Sztártitkok című műsorában Csordás Tibi, a Fiesta egykori tagja.
Tibinek nem volt nehéz dolga, hiszen a családban többen is foglalkoztak zenével, köztük az édesapja is, aki rengeteg lemezt hozott haza, amikor külföldön dolgozott.
„Elsősorban dobolni akartam, ahogyan a nagybátyám, aki sokszor elvitt magával a fellépéseire és oda is engedett az alsó tamhoz” – mesélt a kezdetekről a műsorban Rickynek, ám azt is elárulta, hogy végül miért nem dobos lett. „Gyorsan kiszúrtam, hogy a gitárosokat nagyon szeretik, de azt, aki még énekel is, azt egyszerűen imádják. Nem volt kérdés, hogy mit akarok csinálni. Rockzenészként kezdtem, a Deep Purple volt az akkori kedvencem, imádtam ezt a stílust. Rengeteg amatőr zenekarom volt annak idején, majd jött a Junkies és az első olyan kiadott nagylemez, amelyre a dalok nagyobb részét is én írtam.”
Ez persze régen volt, hiszen az előző évezred legvégén írta első komolyabban jegyzett dalait, de Csordás Tibi elmondta az ANDONIK Sztártitkokban, hogy ő bizony semmit sem változott az elmúlt évtizedekben és sosem unatkozik.
„Sokat kell dolgozni azért, hogy fent tartsam a közönség érdeklődését és koncertezni tudjak. A napjaim többségét jelenlegi műsorom frissítésével és az új dalok írásával töltöm. Szerencsés vagyok, mert van otthon egy saját stúdióm, ahol megtudom tenni ezeket, de azért nekem is vannak hétköznapi dolgaim: például porszívózóm, eljárok bevásárolni és a konditerembe is.” Ha már sport: Csordás Tibi nemcsak erősít, hanem focizik is. Ugyanakkor nincs kedvenc csapata – az ANDONIK Médiaválogatotton kívül –, sőt nem is néz meg minden meccset, ahogyan fogalmazott, hullámokban tör rá a labdarúgás iránti szerelem.
A Lakihegy Rádióban Csordás Tibi leleplezte az egyik titkát is, és azt is elárulta, hogy igazából nem szereti, ha sokan és sokat tudnak róla.
„Nem az én világom, ami jelenleg a közösségi médiában zajlik, hogy mindent megmutatnak az emberek magukról, hogy minden lépésüket nyomon követheted, hogy nem a valóságban élnek. Tudom, hogy ismert emberként az sem jó, ha semmit nem láttatok magamból, így számomra egészséges mértékben megosztom azt, hogy merre járok, mit csinálok, milyen új dalaim vannak, stb.
Persze van titkom nekem is. Gyerekként szemüveges, kis béna, majom voltam. Akkoriban nagyon tetszett egy lány és kitaláltam, hogy egy éjszaka lelépek otthonról és meglepem. Az iskola felé vezető úton bemásztam több kertbe és összeszedtem egy szép csokrot. Elvittem a lányhoz és az ablakpárkányára raktam a virágokat. Reggelre persze elhervadtak és az iskolában már csak azt hallottam vissza a lánytól, hogy valami paraszt fonnyadt gazokat rakott az ablaka elé.”
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 08:59, szombat | Bulvár
XIV. Leó pápa - Erdő Péter: Robert Prevost pápává választása benne volt a levegőben
Robert Prevost bíboros pápává választása benne volt a levegőben, nem nagy a meglepetés, de annál nagyobb az öröm - nyilatkozta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek a pápaválasztás másnapján.
2025. Május 09. 07:24, péntek | Bulvár
Sziget - Megújult programkínálat, látványvilág és új kulturális negyedek az idei fesztiválon
Megújult programkínálattal, látványvilággal és új kulturális negyedekkel várja a közönséget a 31. Sziget fesztivál, amelynek sztárfellépői között lesz ASAP Rocky, Post Malone és Shawn Mendes is
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Bulvár
Új helyszínekkel és mintegy 3000 programmal várja a Művészetek Völgye a közönséget
Új helyszínekkel és a képzőművészettől az újcirkuszon át a zenéig mintegy 3000 programmal várja a látogatókat a Művészetek Völgye július 18. és 27. között Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden.
2025. Május 06. 07:34, kedd | Bulvár
Pápaválasztás - Szentszéki szóvivő: a bíborosok szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie
A Vatikánban tanácskozó bíborosi testület tagjai szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie - közölte Matteo Bruni szentszéki szóvivő.