Hírek
2012. Május 24. 07:03, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress
Négylábú fűnyírók tartják karban az árvízvédelmi töltéseket Dobozon
Egyedi eszközzel élénkíti a helyi közfoglalkoztatást a dobozi önkormányzat, birkanyájat vásárolt a helyhatóság. A négylábú fűnyírók elsősorban a települést övező árvízvédelmi töltések „karbantartásáért” felelősek.
Írja a Békés Megyei Hírlap.
Simon István Tamás Doboz polgármestere elmondta, ekkor jött a lehetőség, mely szerint Start közmunkaprogram keretében a mezőgazdasági szegmensben állattartásra is lehetett pályázni. Mint mondta, azért a birkákra esett a választásuk, mert a nyáj elhelyezését viszonylag kis költségvetésből megoldhatták. Néhány tízezer forintból építettek számukra hodályt. Ezenfelül az állatok igénytelenebbek az átlagosnál, tartásuk és élelmezésük egyaránt kevesebb odafigyelést igényel.Hozzátette, ugyanakkor a programban képzés is szerepel elemként, a résztvevő helyieket minden szombat délelőttjén szakemberek avatják be az állatok tartásának rejtelmeibe. A négylábúak is viszonozzák a gondoskodást, hiszen a gépi fűnyírókat megszégyenítő módon legelik gondozottra a töltéseket.
Negyvenöt embernek ad munkát az állomány gondozása. Van, aki az etetésért, az ápolásért, a takarmány begyűjtésért felel, és akad, aki a nyáj huszonnégy órás felügyeletét látja el. Mindenképpen egy olyan kezdeményezést szerettünk volna elindítani, mely a későbbiekben a saját lábán is megáll — hangsúlyozta Simon István Tamás.
A birkanyájról a községben már mindenki tud, és szívébe is zárta a kezdeményezést. Jól jelzi a helyiek érdeklődését, hogy a 19 egyedből álló nyáj egyetlen kosának nevéről is közösen, szavazás útján döntenek a napokban.
A település közmunkásainak másik csapata ugyancsak az agráriumban kapott munkát. Az önkormányzat egyik négy hektáros területén gazdálkodnak. A megtermelt növények egy részét a helyi önkormányzati konyhán használják fel, emellett a rászoruló családok is kapnak a zöldségekből. Ugyancsak sikeresen pályázott az önkormányzat a közmunkaprogramban a helyi vízelvezető árkok karbantartására is, itt szintén negyvenöten takarítják az érintett helyszíneket. A művelet során keletkező hulladékot is hasznosítják.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 11. 15:00, szombat | Belföld
Budapesti repülőjáratokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapján.
2026. Április 11. 11:00, szombat | Belföld
A levélben szavazásra jogosultak több mint fele már leadta szavazatát
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint.
2026. Április 11. 10:11, szombat | Belföld
Orbán Viktor: Zelenszkíj vagy én?
2026. Április 10. 09:00, péntek | Belföld
NVI: szoros eredmény esetén csak a szavazást követő szombaton lehet ismert a választás végeredménye
Szoros eredmény esetén csak a szavazást követő szombaton lehet ismert az országgyűlési választás végeredménye - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) csütörtökön az MTI-vel.
