Hírek
2012. Július 12. 12:39, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Munkahelyvédelmi terv - Jobbik: üdvözlendő a szociális adócsökkentés

A Jobbik üdvözlendőnek tartja, hogy a kormány szakított korábbi gazdaságfilozófiájával és egy szociális adócsökkentést tartalmazó törvényjavaslatot nyújtott be munkahelyvédelmi akcióterve megvalósítása érdekében.
Volner János, a párt frakcióvezető-helyettese csütörtökön, az Országgyűlés épületében tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a kabinet könnyíthet az emberek életén azzal, hogy felhagyott korábbi álláspontjával, miszerint a szociális szempontokat nem szabad érvényesíteni az adórendszerben. Kritikaként fogalmazta meg ugyanakkor, hogy a tervezett adóváltoztatások három állami intézménytől, az államkincstártól, a jegybanktól és az úgynevezett országvédelmi alaptól venne el, egyenként 100-100 milliárd forintot. Ez azt jelenti, hogy a kormány 2013-ban még nehezebb helyzetbe kerül majd a költségvetés tervezésekor - mutatott rá a politikus, kiemelve: a Jobbik azt javasolja a kabinetnek, próbáljon meg stabilabb alapot keresni adóintézkedéseihez. Az ellenzéki képviselő emellett alapvetően jónak minősítette a kormány kedden benyújtott előterjesztését, bár megjegyezte: a Jobbik tovább menne és elsősorban az ipar, a mezőgazdaság, a kutatás-fejlesztés és a turisztika területére koncentrálná a forrásokat, mivel úgy gondolják, ezen területek fejlesztésével lehet legyőzni a válságot. Volner János kiemelte, korábban a Jobbik nevében maga is a kormány által most javasolthoz hasonló, vállalkozásbarát pénzforgalmi szemléletű áfa-szabályzásról szóló indítványt nyújtott be, ám azt akkor a parlamenti többség nem fogadta el, holott azzal megelőzhető lehetett volna az európai bíróság elmarasztalása. A Jobbik frakcióvezető-helyettese fontosnak nevezte továbbá, hogy a kisvállalkozások számára hatmillió forintra emelkedik az alanyi adómentesség határa. Hozzátette azonban, az unió rendelkezései alapján akár tízmillió forintig lehetett volna növelni ezt az összeget, amire azért is lehetőség lenne, mert az alanyi adómentesség nem csökkenti az állam bevételeit. A kormány kedden nyújtotta be a munkahelyvédelmi terv megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. A parlament honlapján olvasható törvényjavaslat célja az általános indoklás szerint a munkahelyek megőrzése és új munkahelyek teremtése az élő munkára rakódó terhek mérséklésével. Ennek megfelelően átalakulna az adó- és járulékrendszer, vagyis meghatározott célcsoportok foglalkoztatása esetén csökkenne a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás mértéke. A kabinet indítványa emellett a kisvállalkozások adózási kötelezettségeinek könnyítésére vonatkozó előírásokat is tartalmaz: megemeli az alanyi adómentesség választására jogosító értékhatárt, illetve bevezeti a pénzforgalmi szemléletű adózás választásának lehetőségét.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 24. 10:02, vasárnap | Belföld
Ingyenes koncertsorozattal ünnepli a Hatoslottó megújulását a Szerencsejáték Zrt.
Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptemberétől a Hatoslottó megújulásának apropóján - tájékoztatta a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-t.
2025. Augusztus 24. 10:01, vasárnap | Belföld
Nagy István: a jövő Magyarországa a falvakban épül
A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei
2025. Augusztus 24. 09:59, vasárnap | Belföld
Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.
2025. Augusztus 24. 09:56, vasárnap | Belföld
Felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten
Személyautóval ütközött és felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten, a balesetben öten megsérültek - közölte az Országos Mentőszolgálat vasárnap az MTI-vel.