Hírek
2018. Február 09. 12:42, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Mobiltelefonokkal seftelő bűnbandát fogták el

Márkás mobiltelefonokkal üzletelő, Dél-Alföldről irányított bűnszervezet vezetőit és tagjait vették őrizetbe a pénzügyi nyomozók.
A gyanú szerint több mint négymilliárd forint értékben üzleteltek a mobilokkal, miközben az áfát megpróbálták visszaigényelni, jogtalanul - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t.
A gyanú szerint egy 25 éves és egy 51 éves szegedi férfi irányította a bűnszervezetet, amely Németországból és Ausztriából nettó értéken vásárolt márkás telefonkészüléket. A futárszolgálatokkal hozatott árut egy be nem jelentett budapesti telephelyen szortírozták, majd áruházak parkolóiban, illetve egy épületgépészeti és két biztonságtechnikai cégnél pakolták át a vevők gépjárműveinek csomagtartójába. Jellemzően lengyel és szlovák cégeknek értékesítettek. Egy-egy alkalommal 50-60 millió forint értékű telefonszállítmány is lapult a személygépkocsik csomagtartójában, illetve utasterében.
Annak érdekében, hogy az üzlet után Magyarországon jelentős áfát tudjanak visszaigényelni, belföldi számlázási láncolatot alakítottak ki, így csaknem egymilliárd forint kárt okoztak az állami költségvetésnek. Nemcsak a hozzájuk köthető cégek nevében igényeltek vissza áfát, hanem ezt a lehetőséget biztosították épületgépészettel, illetve biztonságtechnikával foglalkozó társaságoknak is - tudatta az őrnagy.
A pénzügyi nyomozók több mint ötven helyszínen, az ország különböző pontjain foglalták le a bűncselekmény bizonyítékait. A kár megtérülésére ingatlanokat, járműveket, követeléseket, készpénzt és a frissen befutott telefonszállítmányt is lefoglalták. A kár a zár alá vett vagyontárgyakkal megtérülhet.
A bűnszervezet két irányítóját és kilenc társukat bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként és őrizetbe vették őket.
A Szegedi Törvényszék tájékoztatása szerint a bíróság harminc napra elrendelte valamennyi gyanúsított előzetes letartóztatását. A Szegedi Járásbíróság nyomozati bírája szerint tartani lehet a 20 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmények elkövetésével gyanúsított terheltek szökésétől, illetve attól, hogy a bizonyítási eljárás meghiúsítására, magakadályozására törekednének, valamint újabb bűncselekményeket követnének el.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 23. 09:59, szombat | Belföld
KSH: Tovább zuhant a beruházások teljesítménye Magyarországon
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint 8,0 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól.
2025. Augusztus 23. 09:57, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: legalább öt napig el fog tartani az orosz kőolajtranzit helyreállítása
Legalább öt napig el fog tartani a kőolajtranzit helyreállítása a Barátság vezetéken, amelyet ismét ukrán légicsapások értek - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon.
2025. Augusztus 23. 09:56, szombat | Belföld
Az Eurostat szerint javult az egészségügyi hozzáférés aránya Magyarországon
2025. Augusztus 22. 07:43, péntek | Belföld
Újraindul a vasúti személyszállítás Bukarest és Kijev között
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna - jelentette be Ionel Scriosteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.