Hírek
2017. Január 26. 11:22, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Mennyiiiit??? Kétszázmilliót csalt ki egy nőtől

Csalás miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség egy férfi ellen, aki szerelmet ígérve több mint kétszázmillió forintot csalt ki egy nőtől - tájékoztatta a vádhatóság csütörtökön az MTI-t.
A Baranya Megyei Főügyészség közölte: az ügyben bűnsegédként további három embert is megvádoltak.
Mint írták, a vádlottak közül ketten házastársak; a férj ellen több büntetőeljárás is folyik, ő évek óta vagyon elleni és erőszakos bűncselekményekből tartja fenn magát.
A sértett nő férje tehetős vállalkozó, akinek felnőtt fiával összeismerkedve szerzett tudomást a vádlott a család anyagi helyzetéről.
A férfi 2015 áprilisában találkozott a sértettel, akinek azt állította, hogy a házassága megromlott és vele képzeli el a jövőjét. A nő ezt elhitte, majd rövid idő után elköltözött a férjétől. Mivel a vádlott tartott a férjtől, azt mondta az asszonynak, hogy a férjét börtönbe kell juttatnia, de előbb a családi vagyont ki kell menteni.
A feleség a vádlott utasítása alapján több feljelentést is tett a férje ellen, míg a családi vagyont - részben készpénzben - fokozatosan átadta a vádlottnak.
A férfi közös jövőjük megalapozására hivatkozva különböző vállalkozásokkal kecsegtette, másrészt a nő a nevén lévő ingatlant, nagy értékű gépjárműveket átíratta a vádlott érdekeltségébe tartozó cégekre. Az asszony megtévesztésében a férfi segítségére volt - bűnsegédként - a felesége, illetve két ismerőse is.
A vádlott mintegy 200 millió forint értékű vagyont szerzett meg, amelynek egy részét feleségével "utazásra, illetve megélhetésre" költötte, míg egy része az eljárás során visszakerült a sértetthez - áll a közleményben.
A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfit az ügyészség további csalásokkal is vádolja: különböző sértetteknek mintegy 30 millió forint kárt okozott.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 09. 07:20, péntek | Belföld
Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Belföld
Molnár Karolina: újabb funkcióval bővült az EgészségAblak applikáció
Az online időpontfoglalásnál az applikáció a legkorábban elérhetőtől megmutatja a szabad időpontokat - jelentette be Molnár Karolina, a Belügyminisztérium (BM) stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten.
2025. Május 08. 05:00, csütörtök | Belföld
Cofidis-kutatás: a lakástulajdonosok harmada tervez felújítani idén
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
OGY - Benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot kedden Budapesten az Országgyűlésnek. A javaslatot Kövér László, az Országgyűlés elnöke vette át.