Hírek
2018. Március 04. 18:17, vasárnap |
Külföld
Forrás: mti
Megszavazták a német szociáldemokraták a koalíciós szerződést

Kétharmados többséggel fogadták el az egyezség. A francia államfő üdvözölte a szociáldemokrata igent.
Kétharmados többséggel jóváhagyta a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) tagsága a Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) kidolgozott koalíciós szerződést – jelentették be az SPD vezetői vasárnap Berlinben.
A CDU/CSU pártszövetséggel 2013-ban kezdett kormányzás folytatásának ügyét eldöntő szavazáson a 463 723 szavazásra jogosult párttag 78,39 százaléka vett részt, és az érvényesen szavazók 66,02 százaléka voksolt a koalíciós szerződés elfogadására. Ezzel elhárult az utolsó akadály Angela Merkel CDU-elnök negyedik kormányának megalakítása elől. Az új szövetségi kormány várhatóan március 14-én, a tavaly szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás utáni 170. napon alakul meg. Ez az eddigi leghosszabb kormányalakítási folyamat Németországban.
A pártvezetés számára kötelező eredmény azt jelenti, hogy az SPD aláírja a koalíciós szerződést, és kormányra lép a CDU/CSU-val – tette hozzá Olaf Scholz megbízott pártelnök. Az SPD a következő napokban megnevezi jelöltjeit a szerződés alapján a pártnak jutó hat minisztérium vezetésére. Fele-fele arányban jelölnek nőket és férfiakat, lesznek közöttük új arcok és olyan politikusok is, akik eddig is tárcavezetők voltak – mondta Olaf Scholz.
Korábban a CDU már megnevezte miniszterjelöltjeit, nekik is hat tárca jut, és fele-fele arányban jelöltek nőket és férfiakat. A CSU három tárcát kap, hétfőn jelentik be, hogy kikből lehetnek miniszterek. Horst Seehofer pártelnök várhatóan szövetségi belügyminiszterként folytatja pályafutását. Az új szövetségi kormány – Angela Merkel negyedik kormánya, és harmadik nagykoalíciós kormánya – várhatóan március 14-én, a tavaly szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás utáni 170. napon alakul meg. Ez az eddigi leghosszabb kormányalakítási folyamat Németországban.
Az SPD tervei szerint a ciklus közepén megvizsgálják a koalíciós szerződés végrehajtásának alakulását, és eldöntik, hogy érdemes-e a ciklus második felében is együtt kormányozni a CDU/CSU-val. A nagykoalíció folytatása ellen indított kampány vezetője, Kevin Kühnert, az SPD ifjúsági szervezetének (Jusos) elnöke a Twitteren azt írta, hogy csalódott az eredmény miatt, de a Jusos tovább dolgozik majd a párt megújításáért.
Angela Merkel pártelnök-kancellár a CDU Twitter-oldalán közölte, hogy gratulál az „egyértelmű eredményhez”, és örül, hogy az eddigi koalíciós partnerekkel együtt dolgozhat Németországért.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 09:09, szombat | Külföld
Fehér Ház: Donald Trump jó és produktív telefonbeszélgetést folytatott Volodimir Zelenszkijjel
Azt követően, hogy az ukrán törvényhozás jóváhagyta az Egyesült Államok és Ukrajna között létrejött, az ásványkincsekről szóló gazdasági megállapodást.
2025. Május 09. 07:22, péntek | Külföld
Brit miniszterelnök: jelentős vámengedményekről született megállapodás az Egyesült Államokkal
Jelentős vámengedményekről született kétoldalú megállapodás az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság között - jelentette be Keir Starmer brit miniszterelnök csütörtökön.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Külföld
Robert Fico: elfogadhatatlan és öngyilkosság lenne az orosz energiahordozók behozatalának teljes leállítását célzó EB-terv
Szlovákia számára elfogadhatatlan az Európai Bizottságnak (EB) az a kedden bemutatott terve, amely az oroszországi földgáz, kőolaj és nukleáris fűtőanyag behozatalának teljes leállításával számol
2025. Május 06. 07:42, kedd | Külföld
Donald Trump újranyittatná az Alcatrazt
Donald Trump amerikai elnök vasárnap a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében utasította az ország illetékes hivatalait, hogy építsék újjá és nyissák meg az 1963-ban bezárt börtönt a San Franciscó-i Alcatraz-szigeten