Városlista
2025. május 11, vasárnap - Ferenc

Hírek

2024. Június 27. 14:38, csütörtök | Belföld
Forrás: MTI

Megérkezett az első menetrend szerinti légijárat a kínai Kantonból Budapestre

Megérkezett az első menetrend szerinti légijárat a kínai Kantonból Budapestre

Megérkezett Budapestre az első menetrend szerinti légijárat a kínai Kantonból (Guangzhou) csütörtökön, a China Southern légitársaság hetente négyszer szállít majd utasokat a kínai nagyváros és a magyar főváros között.

Boeing 787-9 ünnepélyes fogadása utáni sajtótájékoztatón Illés Boglárka, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta: az új közvetlen járat indítása összhangban van a két ország törekvésével, hogy erősítsék a mindkét fél számára előnyös együttműködésen alapuló kapcsolatokat.

A gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok töretlenül fejlődnek, Kína Magyarország kilencedik legfontosabb kereskedelmi partnere volt tavaly, Európán kívül pedig továbbra is a legfontosabb. A kétoldalú kereskedelmi forgalom meghaladta a 17 milliárd dollárt 2023-ban, és Kínából érkezett a legtöbb külföldi beruházás Magyarországra - ismertette az államtitkár.

Illés Boglárka úgy fogalmazott: bíznak benne, hogy a már jelen lévő kínai vállalatok tovább bővítik befektetéseiket, és újabb vezető kínai vállalatok választják majd Magyarországot európai befektetésük helyszínéül.

A kereskedelmi és turisztikai kapcsolatok erősítésének elengedhetetlen feltétele a szoros infrastrukturális és logisztikai összeköttetés, ezen belül kiemelten a légi közlekedés - fejtette ki. Hozzátette, hogy a kelet-európai térségben eddig is Magyarország rendelkezett a legtöbb, Kínába irányuló közvetlen légijárattal.

Az új járat megnyitásával kiemelten fontos régió került elérhető távolságra, a kínai nagyváros az ország gazdasági motorjának számító tartomány központja. A magyar-kínai gazdasági kapcsolatokban különösen fontos a dél-kínai régió, mert innen érkezik Magyarországra a kínai beruházások több mint 85 százaléka - hívta fel a figyelmet az államtitkár.

A beruházások jelentősen hozzájárulnak Magyarország versenyképességének fenntartásához, a zöld átállásra vonatkozó célok megvalósításához, amelyek európai célok is - hangsúlyozta.

Francois Berisot, a Budapest Airport vezérigazgatója kiemelte: az új közvetlen járat számtalan lehetőséget nyit meg a nemzetgazdaság szereplőinek, az üzleti utasoknak, de a turizmusban is további potenciált jelent.

Magyarország és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér stratégiai elhelyezkedése miatt Budapest induló és érkező ponttá válhat olyan távol-keleti utasok számára, akik európai körútra indulnak, ez pedig további bevételt jelent. Ugyanakkor az új útvonal jó lehetőséget biztosít az ázsiai, illetve a Csendes-óceáni térségbe induló magyaroknak is - mutatott rá.

Az új járat mintegy 56 ezerrel növeli a magyar főváros és a kínai nagyvárosok között elérhető ülőhelyek számát 2024-ben; 2011-ben összesen ennyi utas közlekedett a két ország között, ebben az évben pedig több mint 400 ezer embernek lesz lehetősége Kína és Magyarország között repülni - jelezte.

Csü Kuangcsi (Qu Guangji), a China Southern ügyvezető alelnöke a sajtótájékoztatón sikertörténetnek nevezte az új járat indítását. Úgy fogalmazott: ez nemcsak a légiközlekedési ágazat szempontjából fontos esemény, hanem a két ország közötti kapcsolatok fontos mérföldköve is.

Gong Tao, Kína magyarországi nagykövete egyebek mellett elmondta: a magyar főváros és a kínai nagyvárosok közötti közvetlen járatok számának növekedése kényelmesebbé teszi a kétoldalú együttműködést a gazdasági, kereskedelmi és befektetési területeken. Kanton Dél-Kína politikai, gazdasági, kulturális, tudományos és oktatási központja, a tengeri Selyemút egyik legfontosabb kikötője - ismertette.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 11. 11:39, vasárnap | Belföld

Nébih: enyhített a korlátozáson kívüli területeken a ragadós száj- és körömfájás miatt hozott intézkedéseken az állategészség

Enyhített a korlátozott területeken kívüli térségben a ragadós száj- és körömfájás miatt hozott intézkedéseken az állategészségügyi hatóság - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság Hivatal (Nébih) szombaton.

2025. Május 11. 11:30, vasárnap | Belföld

Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton

Megdőlt az országos hajnali hidegrekord szombaton: a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyírtasson mínusz 4,4 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet - írta a HungaroMet Zrt. szombaton a Facebook-oldalán.

2025. Május 10. 09:07, szombat | Belföld

Itt az újabb kihívás, Szlovákiában megjelent az afrikai sertéspestis

Agrárminisztérium: a Szlovákiában megjelent afrikai sertéspestis elleni védekezésre is figyelniük kell a hazai állattartóknak.

2025. Május 10. 09:04, szombat | Belföld

KSH: áprilisban 4,2 százalék volt az infláció

Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 4,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Márciushoz viszonyítva átlagosan 0,2 százalékkal nőttek az árak - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).