Hírek
2020. Március 04. 08:00, szerda |
Helyi
Forrás: komarom.hu
Március 11-ig látogatható a kiállítás a Szent Korona Komáromba érkezésének és V. László születésének évfordulójára
Elek József trombitaszólójával nyílt meg a Szőnyi Alkotóműhely tárlata a Petőfi Sándor Általános Iskolában. A művészeti kör tagjai szívesen merítenek ihletet a város történelmi eseményeiből.
A kiállítás témája a Szent Korona Komáromba érkezésének és V. László születésének 580. évfordulója volt. 1440. február 21-én és 22-én sorsfordító történelmi események helyszínévé vált Komárom. Regényes körülmények között megérkezett a Szent Korona Komáromba, és világra jött az egyetlen magyar földön született Habsburg-házi király, V. László.
Hajnal Dóra önkormányzati képviselő, a Humán ügyek bizottságának elnöke nyitóbeszédében kiemelte, a Szőnyi Alkotóműhely életében kéz a kézben jár a hazaszeretet és a teremtőerő. Hangsúlyozta, köszönet illeti a művészeket, mert alkotóképességükkel, tehetségükkel éltetik a magyar történelmünket. Műveiken keresztül ráébresztenek, megmutatnak, emlékeztetnek és motiválnak: legyünk büszkék múltunkra, elődeinkre, magyarságunkra, komáromiságunkra.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi
BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG
A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.
2026. Április 11. 17:00, szombat | Belföld
NAV: április 20-ig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. Április 11. 15:00, szombat | Belföld
Budapesti repülőjáratokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapján.
