Városlista
2024. május 10, péntek - Ármin

Hírek

2019. December 05. 13:08, csütörtök | Bulvár
Forrás: infovárosok

Már most rekordot döntött A Dal 2020

Már most rekordot döntött A Dal 2020

Minden eddiginél több, 559 nevezés érkezett A Dal 2020 pályázati felhívására.

A hatalmas érdeklődés és a jelentkezők száma is azt mutatja, hogy a műsor készítői jó döntést hoztak azzal, hogy jövőre az Eurovíziós indulás helyett közvetlenül a magyar dalokat, tehetségeket, értékteremtő produkciókat támogatják. A Dal című műsor pedig továbbra is fontos katalizátora a magyar könnyűzenei életnek – közölte az MTVA közleményében.

Ismert és pályájuk elején álló zenészek egyaránt nagy számban jelentkeztek a 2020-as mezőnybe. A szakmai zsűri feladata nem lesz egyszerű: a beérkezett 559 dalból kell kiválasztaniuk a legjobb 30-at, amelyek bekerülnek a Duna Televízió képernyőjén jövőre látható dalválasztó show-ba. A 2020 elején induló élő műsorban a nézők és a zsűri közösen dönti el, melyik lesz 2020 legjobb magyar slágere, amelynek előadója a legnagyobb hazai fesztiválok színpadjára léphet, kiemelt médiatámogatásban részesül és zenei pályájára fordítható támogatást is kap.

A Dal 2020 - jövő év elejétől a Duna Televízió műsorán!

Címkék: A dal, műsor, rekord, zene

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 09. 13:30, csütörtök | Bulvár

Teniszpálya alatt találták meg a ferencesek 500 éve eltűnt templomát Visegrádon

A Zsigmond király idején épült Szűz Mária templom romjait találták meg egy teniszpálya alatt, a visegrádi műemlékegyüttes újjászületését megelőző régészeti feltárás során.

2024. Május 08. 15:08, szerda | Bulvár

Hollywoodi világsztárokkal várja látogatóit a Budapest Comic Con

Idén is megrendezik Magyarországon a világ legnagyobb és legjelentősebb popkulturális eseményét, a Comic-Cont:

2024. Május 07. 14:10, kedd | Bulvár

Böde Dániel folytatja pályafutását

Meghosszabbította szerződését Böde Dániel, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Paksi FC támadója, aki így a 19. élvonalbeli szezonjára készülhet a nyáron.