Hírek
2012. Június 04. 07:14, hétfő |
Sport
Forrás: MTI
Magyar válogatott - Egervári: másfajta játék kell az írek ellen
Másfajta játékra lesz szüksége hétfőn a magyar labdarúgó-válogatottnak az erőfutballt játszó írek ellen, mint pénteken, Csehország idegenbeli legyőzésekor - véli Egervári Sándor szövetségi kapitány.
"Az írek ellen más játékkal kell előállnunk, reményeink szerint hazai pályán meghatározó támadófutballt tudunk majd mutatni egy rutinos, érett csapat ellen" - mondta a telki edzőtáborban tartott vasárnapi sajtótájékoztatóján a szakvezető. Hozzátette: védekezésben és labdaszerzésben sikerült előrelépnie csapatának, amely főképp ennek köszönheti prágai 2-1-es győzelmét, ugyanakkor megjegyezte, hogy az ellenfél kapuja előtt a vártnál kevesebb lehetőség adódott.
Egervári kiemelte, hogy a legutóbbi siker különösen értékes, mivel a szokásosnál több új labdarúgó tagja a keretnek.
"Az írek minden meccsükön a hagyományos négy-négy-kettes felállást választják, Trapattoni hagyta kibontakozni a tradicionális ír erényeket, nem próbált a futballistákra erőltetni másfajta játékot, mint amit korábban megszoktak. Az írek egyik nagy erőssége, hogy rendkívül jók a párharcok és a fejpárbajok megnyerésében. Két masszív belső középpályásuk van, akik a védekezésben és a támadásban is képesek jól játszani, széleken pedig olyan szervezők szerepelnek, akik jól cseleznek, valamint pontosan adnak be a remekül fejelő ékeknek" - mondta a szövetségi kapitány az írekről, akiket segítője, Kenyeres Imre személyesen tekintett meg Dublinban, a bosnyákok elleni mérkőzésen, melyen az aktuális rivális 1-0-ra győzött.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az ír szakmai stáb tagjainak legutóbbi nyilatkozatai szerint Giovanni Trapattoni szakvezető a budapesti találkozót az Eb főpróbájának tekinti, ezért akik hétfőn a kezdőcsapatban kapnak helyet, azok várhatóan a horvátok elleni első Eb-meccsen is a pályán lesznek.
A magyar-ír mérkőzés hétfőn 20:30 órakor kezdődik a Puskás Ferenc Stadionban.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 07:49, szerda | Sport
MOL Magyar Kupa - Az FTC a duplázásért, a Paks a történelmi sikerért hajt
A Ferencváros a duplázásért, míg a Paks története legnagyobb sikeréért küzd a labdarúgó MOL Magyar Kupa szerdai döntőjében.
2024. Május 14. 15:04, kedd | Sport
EURO-2024 - Rossi kihirdette 26 fős keretét
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette 26 fős keretét a németországi labdarúgó Európa-bajnokságra, illetve öt tartalékot jelölt meg.
2024. Május 13. 06:00, hétfő | Sport
Tour de Hongrie - Poelsé a záróetap, Nys az első belga sárga trikós, Dina a legjobb magyar
Thibau Nys nyerte a 45. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi zárószakaszán Wout Poels diadalmaskodott.
2024. Május 13. 06:00, hétfő | Sport
Férfi kézilabda vb-selejtező - A magyar válogatott kettős győzelemmel jutott ki a tornára
Az olimpiai kvótás magyar férfi kézilabda-válogatott kettős győzelemmel jutott ki a jövő évi világbajnokságra, mivel 36-23-ra nyert Litvánia ellen a selejtező vasárnapi visszavágóján, Veszprémben.