Hírek
2019. Május 21. 18:05, kedd |
Külföld
Forrás: mti
Lassul idén a világgazdaság növekedése

Rontotta idei világgazdasági növekedési előrejelzését a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden ismertetett prognózisában.
Az OECD - évente kétszer kiadott - előrejelzésében a tavalyi 3,5 százalék után az idei évre 3,2 százalékos, 2020-ra pedig 3,4 százalékos világgazdasági növekedést jelzett előre, több évtizede legalacsonyabb munkanélküliségi ráta mellett.
Az OECD előző, novemberi előrejelzésében az idei évre nagyobb, 3,5 százalékos, a tavaly májusi becslésében még ennél is jelentősebb, 3,9 százalékos világgazdasági növekedést várt.
A jelentés összeállítói szerint a globális gazdaság növekedésének a lassulása különösen a tavalyi második fél évben vált érezhetővé, a folyamat 2019 eddig eltelt időszakában folytatódott. A kereskedelmi forgalom és a beruházások érezhetően lassultak - különösen Európában és Kínában -, az üzleti és a fogyasztói bizalom romlott, a politikai bizonytalanság szintje magas maradt. A munkaerőpiaci körülmények javulnak, aminek a kedvező hatásai a világ számos országában tapasztalhatóak voltak a háztartások jövedelemnövekedése és lakossági kiadásbővülés formájában.
A kereskedelmi ellentétek elmélyülése miatt a világkereskedelmi forgalom növekedése a globális gazdasági válság óta legalacsonyabb szintre, 2,1 százalékra lassul az idén a tavalyi 3,9 százalékról, jövőre azonban várhatóan már 3,1 százalékkal bővül. Novemberi becslésben az OECD az idei évre és jövőre egyaránt nagyobb, 3,7 százalékos globális világkereskedelmi forgalomnövekedésre számított.
Az idei globális munkanélküliségi ráta a tavalyi 5,3 százalékos szinten stagnál, jövőre 5,2 százalékra mérséklődik. Az idei infláció 2 százalék lesz a tavalyi 2,3 százalékot követően. Az OECD jövőre ismét 2,3 százalékos globális inflációval számol.
Az OECD előrejelzése szerint a legfejlettebb G20-ak gazdasági növekedése a tavalyi 3,8 százalékról idén 3,4 százalékra lassul, jövőre 3,6 százalékra gyorsult.
Az OECD-országok GDP-bővülése a tavalyi 2,3 százalék után idén és jövőre egyaránt 1,8 százalék lesz.
A jelentés összeállítói jelentősen rontották az euróövezet idei és jövő évi GDP-növekedésével kapcsolatos előrejelzésüket. Az ideit a novemberi várakozásban szerepelt 1,8 százalékról 1,2 százalékra, a jövő évit 1,6 százalékról 1,4 százalékra változtatták. Az egy évvel korábbi, májusi OECD-előrejelzésben 2019-re még jóval magasabb, 2,1 százalékos euróövezeti GDP-bővülés szerepelt.
Németország gazdasági növekedése az OECD szerint lassul, a tavalyi 1,5 százalék után idén 0,7 százalék, jövőre 1,2 százalék lesz a bővülés. A munkanélküliségi ráta a tavalyi 3,4 százalékról idén 3,1 százalékra, jövőre pedig 2,8 százalékra mérséklődik. A maastrichti kritériumok alapján számított GDP-arányos államadósság idén 59,1 százalék lesz, alacsonyabb a tavalyi 60,8 százaléknál és jövőre várhatóan tovább mérséklődik, 57,3 százalék lesz. A gazdaság egyik fő hajtóereje, az export növekedése a tavalyi 2,2 százalékról idén 0,9 százalékra esik, jövőre viszont 2,4 százalékra ugrik. A magánfogyasztás bővülése a tavalyi 0,9 százalék után idén 1,1 százalék, jövőre 1,3 százalék lesz.
Az Egyesült Államok gazdasági növekedése a tavalyi 2,9 százalékról idén 2,8 százalékra, jövőre 2,3 százalékra mérséklődik. Novemberben az OECD 2019-re alacsonyabb, 2,7 százalékos, 2020-ra szintén kisebb, 2,1 százalékos gazdasági növekedést vetített előre.
Kínában is lassul a GDP-növekedés, nagyjából a novemberi előrejelzésnek megfelelően. A GDP a tavalyi 6,6 százalékról idén 6,2 százalékra, jövőre pedig 6 százalékra mérséklődik. Az OECD novemberi becslésében az idei évre minimálisan nagyobb, 6,3 százalékos növekedés szerepelt, 2020-ra azonban szintén 6 százalék volt az előrejelzés.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 09:09, szombat | Külföld
Fehér Ház: Donald Trump jó és produktív telefonbeszélgetést folytatott Volodimir Zelenszkijjel
Azt követően, hogy az ukrán törvényhozás jóváhagyta az Egyesült Államok és Ukrajna között létrejött, az ásványkincsekről szóló gazdasági megállapodást.
2025. Május 09. 07:22, péntek | Külföld
Brit miniszterelnök: jelentős vámengedményekről született megállapodás az Egyesült Államokkal
Jelentős vámengedményekről született kétoldalú megállapodás az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság között - jelentette be Keir Starmer brit miniszterelnök csütörtökön.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Külföld
Robert Fico: elfogadhatatlan és öngyilkosság lenne az orosz energiahordozók behozatalának teljes leállítását célzó EB-terv
Szlovákia számára elfogadhatatlan az Európai Bizottságnak (EB) az a kedden bemutatott terve, amely az oroszországi földgáz, kőolaj és nukleáris fűtőanyag behozatalának teljes leállításával számol
2025. Május 06. 07:42, kedd | Külföld
Donald Trump újranyittatná az Alcatrazt
Donald Trump amerikai elnök vasárnap a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében utasította az ország illetékes hivatalait, hogy építsék újjá és nyissák meg az 1963-ban bezárt börtönt a San Franciscó-i Alcatraz-szigeten