Hírek
2014. Március 13. 10:48, csütörtök |
Sport
Forrás: MTI
Labdarúgó NB I - Ünnepi forduló rangadókkal - ELŐZETES

Rendhagyó fordulót rendeznek a labdarúgó OTP Bank Ligában, mivel a március 15-i ünnepségek miatt szombaton egyetlen találkozóra sem kerül sor, vasárnap viszont ötre is, köztük két rangadóra: a Ferencváros-Debrecen és a Videoton-Győr összecsapásra.
A tabella elején álló csapatok közül a listavezető debreceniek kezdték a legjobban a tavaszt, s már hat ponttal vezetnek a második Videoton előtt. A 20. körben tovább növelhetik előnyüket, amennyiben legyőzik a hetedik FTC-t a Puskás Ferenc Stadionban, a székesfehérvári együttes pedig nem győz a címvédő ellen.
A fővárosi találkozó ugyanakkor háromesélyesnek tekinthető, még azzal együtt is, hogy a zöld-fehérek eddig nem voltak meggyőzőek Thomas Doll irányításával, ráadásul nem számíthatnak holland szélsőjükre, Julian Jennerre sem. A támadót az MTK elleni meccsen tanúsított botrányos viselkedéséért három mérkőzésre tiltotta el a szövetség fegyelmi bizottsága.
A DVSC jó formában futballozik, ugyanakkor a legjobb belső védője, Mészáros Norbert sérülés miatt nem léphet pályára. A Debrecen a Magyar Kupában is eredményesen játszott szerdán, Nyíregyházán nyert 3-1-re az negyeddöntő első mérkőzésén.
A Videoton azzal a céllal vágott neki a tavasznak, hogy a lehető leghamarabb ledolgozza négypontos hátrányát, s megelőzze a Debrecent, ám eddig csalódást keltően játszott. Papíron két könnyebb ellenféllel kezdett, de Pécsen, majd Pakson is csak döntetlenre volt képes. Így a harmadik helyen tőle négy pontra álló címvédő Győr ellen már nem engedhet meg magának egy újabb botlást José Gomes együttese.
A meccs éppen azért tartogathat kiélezett küzdelmet, jó játékot, mert a győriek számára is csak a győzelem elfogadható. A Pintér Attilát váltó Horváth Ferenccel egyelőre kudarcok érték a csapatot, amely az elmúlt egy hétben két komoly "pofonba szaladt bele": szombaton a Pécs győzte le 5-2-re a bajnokságban, míg szerdán az MTK elleni Magyar Kupa-találkozót bukta el 2-0-ra.
Az idén mindössze egyetlen csapat százszázalékos az OTP Bank Ligában. Ez a már ötödik Budapest Honvéd, amely hétfőn nyújthatja tovább győzelmi szériáját, amennyiben nyerni tud az utolsó előtti helyen álló Paks vendégeként.
OTP Bank Liga, 20. forduló:
---------------------------
péntek:
Szombathelyi Haladás - Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 17.00, vezeti: Becséri
Diósgyőri VTK-Lombard Pápa Termál FC 19.00, v.: Farkas
vasárnap:
Mezőkövesd-Zsóry FC - Újpest FC 14.30, v.: Andó-Szabó
PMFC-Matias - MTK Budapest 16.30, v.: Szabó
Kaposvári Rákóczi-Puskás Akadémia 16.30, v.: Solymosi
Ferencváros - DVSC-TEVA 16.30, v.: Kassai
Videoton-Győri ETO FC 18.30, v.: Vad II.
március 17., hétfő:
Budapest Honvéd-MVM Paks 19.00, v.: Németh
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 09:11, szombat | Sport
Marco Rossi 2030 nyaráig hosszabbított
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
2025. Május 09. 07:25, péntek | Sport
Tyson Fury korábbi világbajnok ökölvívó Budapestre látogat
Tyson Fury korábbi nehézsúlyú világbajnok ökölvívó pénteken Budapestre látogat, és a helyszínen tekinti meg féltestvérei, Thomas és Roman Fury mérkőzéseit.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda Eb-selejtező - Szlovákiai győzelmével kijutott a tornára a magyar válogatott
A magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott a jövő januári Európa-bajnokságra, mivel 39-24-re nyert Szlovákia vendégeként a selejtezősorozat ötödik fordulójában, szerdán Galgócon.
2025. Május 05. 07:57, hétfő | Sport
Több mint 12 ezren futottak a Futókörök Napján
Több mint 12 ezren futottak a vasárnap ötödik alkalommal megrendezett Futókörök Napján, melynek keretében 21 helyszínen húzhattak futócipőt az érdeklődők.