Hírek
2011. December 21. 15:30, szerda |
Külföld
Forrás: mno.hu/MTI
Közszemlére teszik a „félistent”

A szombaton elhunyt Kim Dzsong Il észak-koreai vezetőt is valószínűleg bebalzsamozva üvegkoporsóban közszemlére teszik, mint néhai apját, az 1994-ben meghalt Kim Ir Szent.
A „kedves vezetőt” apja nyughelyén, a phenjani Kumszuszan-mauzóleumban ravatalozták fel, és elképzelhető, hogy már elő is készítették a konzerválásra. „Akár 10 napig is az üvegkoporsóban tarthatják azon a hőmérsékleten, amelyet ott biztosítanak” – közölte szerdán a Reutersnak nyilatkozva Cso Dzse Szung dél-koreai preparátor. „Tulajdonképpen a Kim család bálványozásáról van szó. A rezsim érinthetetlenségének jeleként tartósítják testük állapotát” – mondta Hong Szun Kjung, Észak-Korea egykori bangkoki nagykövete, aki azóta elszökött hazájából, Dél-Koreában él, és vezetője egy jogvédő csoportnak, amely Észak demokratizálásáért tevékenykedik.
Kim Dzsong Ilt – rendszeralapító apjához hasonlóan – félistenként tisztelik az észak-koreai médiában, amely életében gyakran tulajdonított neki csodás tetteket.
Dél-koreai médiajelentések szerint az „örökös elnököt”, Kim Ir Szent egy orosz szakértői csoport balzsamozta be annak idején egymillió dolláros költségen, és azóta minden évben 800 ezer dollárt kellett költeni az állagmegóvásra. A két ország között azóta megromlott a viszony, így valószínűleg fia holttestét már egy észak-koreai szakembercsoport fogja konzerválni.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 09:09, szombat | Külföld
Fehér Ház: Donald Trump jó és produktív telefonbeszélgetést folytatott Volodimir Zelenszkijjel
Azt követően, hogy az ukrán törvényhozás jóváhagyta az Egyesült Államok és Ukrajna között létrejött, az ásványkincsekről szóló gazdasági megállapodást.
2025. Május 09. 07:22, péntek | Külföld
Brit miniszterelnök: jelentős vámengedményekről született megállapodás az Egyesült Államokkal
Jelentős vámengedményekről született kétoldalú megállapodás az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság között - jelentette be Keir Starmer brit miniszterelnök csütörtökön.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Külföld
Robert Fico: elfogadhatatlan és öngyilkosság lenne az orosz energiahordozók behozatalának teljes leállítását célzó EB-terv
Szlovákia számára elfogadhatatlan az Európai Bizottságnak (EB) az a kedden bemutatott terve, amely az oroszországi földgáz, kőolaj és nukleáris fűtőanyag behozatalának teljes leállításával számol
2025. Május 06. 07:42, kedd | Külföld
Donald Trump újranyittatná az Alcatrazt
Donald Trump amerikai elnök vasárnap a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében utasította az ország illetékes hivatalait, hogy építsék újjá és nyissák meg az 1963-ban bezárt börtönt a San Franciscó-i Alcatraz-szigeten