Hírek
2011. Június 29. 07:17, szerda |
Belföld
Forrás: OrientPress
Kistigrisek születtek az Állatkertben

Tizenkilenc évnyi szünet után ismét kistigrisek születtek a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A három kölyök május 10-én született, de eddig még csak a gondozók láthatták őket. A kicsik hétfőn kapják meg a védőoltásokat, keddt
Beváltotta a hozzá fűzött reményeket Niva, a tavaly októberben Budapestre érkezett hatéves tigrishölgy. A Rheneni Állatkertben született nőstényt ugyanis azzal a céllal szerezte be a Fővárosi Állat- és Növénykert, hogy a már 2004 óta a fővárosban élő, most nyolcéves hímmel, Norbival szaporodóképes párt alkossanak. A két állat összeszoktatása sikeres volt, s a gondozók januárban már több párzást is megfigyelhettek. A frigy eredményeképpen május 10-én Niva három kölyköt hozott a világra.
A most másfél hónapos kölyköket az állatgondozókon kívül eddig senki sem látta, az állatkerti munkatársak ugyanis nem akarják zavarni az anyát és a kölyköket. Éppen ezért fotókat sem készítettek róla eddig. Erre legkorábban a jövő hét elején lesz lehetőség, akkor ugyanis néhány percre elválasztják a kicsiket az anyjuktól, hogy az ilyenkor szükséges műveleteket, az állatok nemének megállapítását, a védőoltások beadását illetve az azonosító chip beültetését elvégezzék. A kifutóba várhatóan jövő kedden engedik ki az anyát a kölykökkel együtt, így a közönség akkortól láthatja majd a jövevényeket.
A Fővárosi Állat- és Növénykertben utoljára éppen 19 éve, 1992. május 5-én születtek kistigrisek. Az akkori tenyészállatok, Jeroska és Nahar frigyéből szintén három kölyök született. Az azóta eltelt csaknem két évtizedben rendszerint nem voltak megfelelőek a tenyészállatok, ezért nem születtek utódok a kert tigriseinél. Egyébként nem a tigrisek az egyedüli állatok, amelyek a közelmúltban hosszabb szünet után ismét sikeresen szaporodtak Budapesten. Hosszabb szünet előzte meg a tavaly januárban született gorillakölyök, a tavaly márciusban napvilágot látott zsiráfborjú, valamint a tavaly áprilisi születésű orangutánkölyök világra jövetelét is. A kölykök világra jövetele természetvédelmi szempontból is fontos, hiszen a szibériai tigrisek veszélyeztetett állatoknak számítanak.
Orientpress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 02. 07:51, szerda | Belföld
Száz mozdonyt szerez be a MÁV 2026 végéig, ebből harminc már megérkezett
Jövő év végéig összesen 100 korszerű mozdonnyal bővül a MÁV személyszállítási flottája, ebből már 30 megérkezett és közülük 24 forgalomba is állt
2025. Július 02. 07:49, szerda | Belföld
Júliustól hátrányos helyzetű családokat lehet támogatni a REpont automatákon keresztül
Júliustól a REpont automatáknál leadott palackok után járó visszaváltási díjat hátrányos helyzetű családok megsegítésére és gyermekek fejlesztésére lehet felajánlani
2025. Július 01. 08:00, kedd | Belföld
KÖZGYŰLÉS ELŐTTI BESZÁMOLÓ
A képviselőtestület elfogadta a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének 2024. évi beszámolóját.
2025. Július 01. 07:44, kedd | Belföld
Az államtitkár szerint ennyibe kerülne Magyarországnak az orosz energiaembargó
Az EU orosz energiára tervezett embargója akár 800 milliárd forinttal is megemelheti Magyarország energiakiadásait, ez az összeg nagyjából megegyezik a rezsicsökkentésre szánt költségvetési forrásokkal