Hírek
2019. November 30. 07:06, szombat |
Külföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Kilencéves késéssel nyithat az új berlini repülőtér

Kilencéves késéssel, 2020. október 31-én indulhat meg a forgalom az új berlini nemzetközi repülőtéren a beruházás irányítóinak pénteken ismertetett terve szerint.
A berlin-brandenburgi Willy Brandt nemzetközi repülőtér (BER) az egykori NDK területén kezdett legnagyobb beruházás, átadására eddig négy dátumot tűztek ki, és egyiket sem sikerült betartani.
Most viszont sikerülhet, 2020 októberének utolsó napján elindulhat a forgalom - nyilatkozott Dietmar Woidke, Brandenburg tartomány miniszterelnöke a beruházásért és az üzemeltetésért felelős állami cég felügyelőbizottságának ülése után.
A Berlin, Brandenburg és a szövetségi állam közös vállalkozásában épülő repülőtér kivitelezési munkálatai 2006-ban kezdődtek, és az első tervek arról szóltak, hogy 2011 október végén indulnak az első járatok a három kisebb berlini nemzetközi repülőteret (Tempelhof, Tegel, Schönefeld) kiváltó új légikikötőben. A csúszás sorozatos tervezési és kivitelezési hibák és mulasztások következménye, rendbe kellett hozni a többi között az épületegyüttes tűzvédelmi rendszerét, a falakba beépített csővezetékkel és kábelhálózattal együtt.
Időközben - még 2008-ban - bezárták a Berlin központjától néhány kilométerre fekvő Tempelhof repülőteret. Az új tervek szerint a BER megnyitásával együtt az ugyancsak a város belső kerületeinek közelében fekvő Tegel repülőteret is bezárják, a schönefeldi - amelynek szomszédságában a BER épül - viszont néhány évig indít és fogad majd járatokat.
Az egykori Kelet-Berlin, az NDK fővárosa repülőtereként épült régi schönefeldi repülőtér azért marad üzemben, mert az új már a megnyitás napján túl szűkös lesz, és bővíteni kell a kapacitását; a BER-t évi 27 millió utas fogadására tervezték, de a két jelenlegi repülőtér együttes forgalma már jóval 30 millió felett van.
A BER a frankfurti és a müncheni után a harmadik legnagyobb németországi repülőtér lesz, amikor elkészül. A beruházás költségei várhatóan elérik majd a 6,5 milliárd eurót (2180 milliárd forint), ami csaknem a háromszorosa az első költségvetésben tervezett 2,4 milliárd eurónak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 09:09, szombat | Külföld
Fehér Ház: Donald Trump jó és produktív telefonbeszélgetést folytatott Volodimir Zelenszkijjel
Azt követően, hogy az ukrán törvényhozás jóváhagyta az Egyesült Államok és Ukrajna között létrejött, az ásványkincsekről szóló gazdasági megállapodást.
2025. Május 09. 07:22, péntek | Külföld
Brit miniszterelnök: jelentős vámengedményekről született megállapodás az Egyesült Államokkal
Jelentős vámengedményekről született kétoldalú megállapodás az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság között - jelentette be Keir Starmer brit miniszterelnök csütörtökön.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Külföld
Robert Fico: elfogadhatatlan és öngyilkosság lenne az orosz energiahordozók behozatalának teljes leállítását célzó EB-terv
Szlovákia számára elfogadhatatlan az Európai Bizottságnak (EB) az a kedden bemutatott terve, amely az oroszországi földgáz, kőolaj és nukleáris fűtőanyag behozatalának teljes leállításával számol
2025. Május 06. 07:42, kedd | Külföld
Donald Trump újranyittatná az Alcatrazt
Donald Trump amerikai elnök vasárnap a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében utasította az ország illetékes hivatalait, hogy építsék újjá és nyissák meg az 1963-ban bezárt börtönt a San Franciscó-i Alcatraz-szigeten