Hírek
2011. November 20. 15:04, vasárnap |
Bulvár
Forrás: Story Online
Kiátkozták a mohamedánok VV Shadit - VIDEÓ

A Villa különös, arab származású lakóját az ág is húzza. Nem elég, hogy ma este meg kell mérkőznie az egyszer már fölényesen nyertes VV Eszterrel, de meg is átkozták, ki is tagadták.
A bajt tulajdonképpen saját édesanyja hozta a fejére, aki rasszizmust, faji megkülönböztetést emlegetett, amikor a fiát hívta ki párbajra a villa ügyvédnője. Ennek kapcsán persze az is szóba került, hogy ők muszlimok vagyis mohamedánok. Ez pedig kiverte a biztosítékot a magyarországi igazhitűek között. Akadtak, akik a tévénézők milliói, azaz nagy nyilvánosság előtt elkövetett vallásgyalázás miatt átkot kértek a fejére. Ez a mohamedán vallásban igencsak súlyos büntetés, amiben fontos egyházi személyiségek tanácsának kell kimondani a végső szót. Az ügyben megszólalt a magyarországi iszlám egyház vezetője is, aki a következőket mondta. "Nem tudom, hogy ez a fiú hogyan él az iszlám szerint, mert ha úgy élne be se ment volna ebbe a műsorba. Mindenütt kamerák vannak, márpedig az iszlámban van egy alapfokú szemérmesség, hogy ország-világ előtt nem fogok levetkőzni. Azt sem hallottam még senkitől, hogy látták volna imádkozni a villában. Azt viszont már hallottam, hogy alkoholt ivott. Akkor miről beszélünk? Nem mondhatom, hogy ő nem muszlim, mert nem tudhatjuk, hogy mi van a lelkében, de az hogy jelentkezett egy ilyen műsorba és amit ő ott csinál, az iszlámellenes."
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 08:59, szombat | Bulvár
XIV. Leó pápa - Erdő Péter: Robert Prevost pápává választása benne volt a levegőben
Robert Prevost bíboros pápává választása benne volt a levegőben, nem nagy a meglepetés, de annál nagyobb az öröm - nyilatkozta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek a pápaválasztás másnapján.
2025. Május 09. 07:24, péntek | Bulvár
Sziget - Megújult programkínálat, látványvilág és új kulturális negyedek az idei fesztiválon
Megújult programkínálattal, látványvilággal és új kulturális negyedekkel várja a közönséget a 31. Sziget fesztivál, amelynek sztárfellépői között lesz ASAP Rocky, Post Malone és Shawn Mendes is
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Bulvár
Új helyszínekkel és mintegy 3000 programmal várja a Művészetek Völgye a közönséget
Új helyszínekkel és a képzőművészettől az újcirkuszon át a zenéig mintegy 3000 programmal várja a látogatókat a Művészetek Völgye július 18. és 27. között Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden.
2025. Május 06. 07:34, kedd | Bulvár
Pápaválasztás - Szentszéki szóvivő: a bíborosok szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie
A Vatikánban tanácskozó bíborosi testület tagjai szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie - közölte Matteo Bruni szentszéki szóvivő.