Hírek
2017. Április 13. 07:26, csütörtök |
Életmód
Forrás: MTI/AFP
Kétmilliárd ember használ ivóvízként ürülékkel szennyezett vizet

A világon csaknem kétmilliárd ember használ ivóvízként ürülékkel szennyezett vizet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön nyilvánosságra hozott éves jelentése szerint.
Az ilyen víz használata ivóvízként különböző fertőzések - kolera, vérhas, tífusz, gyermekbénulás - veszélyével jár - mondta szerdai genfi sajtóértekezletén Maria Neira, a szervezet közegészségügyi igazgatója. A szennyezett ivóvíz évente több mint 500 ezer ember halálát okozza - tette hozzá.
Az ENSZ tagországai 2015-ben kitűztek maguk elé 17 olyan tartós fejlesztési célt, amelyet 2030-ig el kellene érni. E célok egyike az ivóvízforrások tartós biztosítása minden ember számára. Ehhez viszont megfelelő mennyiségű pénzügyi források kellenek, amelyeket részben még fel kell kutatni (új adókat kell kivetni), és hatékonyan kell használni - állapítja meg a WHO a jelentésben, amelyet az ENSZ-szel közösen készített el.
A világ országai az utóbbi három évben átlagosan 4,9 százalékkal növelték a vízgazdálkodásra és -tisztításra fordított összegeket, de az országok 80 százaléka jelezte, hogy e költségvetési ráfordítások még mindig kevesek az ENSZ céljainak eléréséhez. A Világbank szerint a ráfordításokat a jelenlegiek háromszorosára, évi 107 milliárd euróra (33 ezer milliárd forint) kellene növelni.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 09:10, szombat | Életmód
Kecskesajtos kreáció lett idén a Balaton fagyija
A veszprémi Füge Fagyiudvar és Kávézó Mekkóstollak nevű, rozmaringos, sült- és sósmandulával, kecskesajtból készült kreációja nyerte az idei, 12. Balaton Fagyija 2025 versenyt
2025. Május 10. 08:59, szombat | Életmód
Gál Tibor lett 2025-ben a Borászok Borásza
Gál Tibor egri borász vehette át az idén a Borászok Borásza díjat péntek este Budapesten, a Sulyok Tamás köztársasági elnöke fővédnöksége mellett rendezett díjátadó gálán.
2025. Május 09. 07:22, péntek | Életmód
Az EP hozzájárult a farkasok védelmi státusának enyhítéséhez
2025. Május 09. 07:16, péntek | Életmód
XIV. Leó pápa - A békéről, a szinodális, hidakat építő, szegények mellett álló egyházról szólt az új katolikus egyházfő első b
A békéről, a szinodális, hidakat építő, szegények mellett álló egyházról szólt az új katolikus egyházfő megválasztása után, a vatikáni palota Szent Péter térre néző balkonjáról elmondott beszéde csütörtök este.