Hírek
2013. Július 24. 09:48, szerda |
Sport
Forrás: MTI
Kemény csata elé néz a Honvéd és a Debrecen

Budapest Honvéd és a Debrecen közül utóbbi van valamivel könnyebb helyzetben a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének csütörtöki visszavágói előtt.
Míg a fővárosiaknak kétgólos hátrányt kellene ledolgoznia a szerb Vojvodinával szemben, addig Kondás Elemér együttese döntetlenről indul a norvég Strömsgodset elleni hazai találkozón.
A Honvéd - amely a kvalifikáció első fordulójában 13-1-es összesítéssel ütötte ki a montenegrói Celik Niksic csapatát - úgy szenvedett 2-0-ás vereséget az első mérkőzésen Újvidéken, hogy már az első félidő közepétől emberelőnyben futballozott, de nem tudott mit kezdeni a létszámfölénnyel. Marco Rossi, az együttes vezetőedzője a találkozót követően úgy nyilatkozott, hat-hét játékosa is tudása alatt teljesített. A Honvédnak tehát bravúr kellene a továbbjutáshoz.
A Debrecennek ezzel szemben valószínűleg elég lenne a harmadik fordulóba kerüléshez, ha olyan teljesítményt nyújtana, mint egy héttel ezelőtt, ugyanis a magyar kupagyőztes úgy ért el 2-2-es döntetlent Norvégiában, hogy a hazaiak a magyar légiós, Kovács Péter találatával csak a 93. percben tudtak egyenlíteni. Ronny Deila, a Strömsgodset vezetőedzője a mérkőzést követő sajtótájékoztatón azt mondta, hatalmas "mázlival" harcolták ki a döntetlent a végig jobban játszó Debrecen ellen, a párharc esélyesének pedig a magyar alakulatot tartja.
A Debrecenen és a Honvédon "nagy a nyomás", mivel ha egyik sem jut be a harmadik fordulóba, akkor augusztusban egyetlen magyar csapat sem lesz az európai kupaporondon. A Videoton az EL-ben már az első körben búcsúzott, míg a Győrt kedden a Makkabi Tel-Aviv ejtette ki a Bajnokok Ligájából. Az ide vonatkozó negatív rekord 2011-ben született, akkor a Paks utolsó állva maradt magyar együttesként az Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójában, augusztus 3-án a skót Hearts ellenében vérzett el.
A Honvéd-Vojvodina találkozót 20.30 órától az M1-en, a Debrecen-Strömsgodset összecsapást pedig ezzel párhuzamosan a Duna televíziós csatornán közvetítik élőben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 09:11, szombat | Sport
Marco Rossi 2030 nyaráig hosszabbított
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
2025. Május 09. 07:25, péntek | Sport
Tyson Fury korábbi világbajnok ökölvívó Budapestre látogat
Tyson Fury korábbi nehézsúlyú világbajnok ökölvívó pénteken Budapestre látogat, és a helyszínen tekinti meg féltestvérei, Thomas és Roman Fury mérkőzéseit.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda Eb-selejtező - Szlovákiai győzelmével kijutott a tornára a magyar válogatott
A magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott a jövő januári Európa-bajnokságra, mivel 39-24-re nyert Szlovákia vendégeként a selejtezősorozat ötödik fordulójában, szerdán Galgócon.
2025. Május 05. 07:57, hétfő | Sport
Több mint 12 ezren futottak a Futókörök Napján
Több mint 12 ezren futottak a vasárnap ötödik alkalommal megrendezett Futókörök Napján, melynek keretében 21 helyszínen húzhattak futócipőt az érdeklődők.