Hírek
2011. December 29. 06:39, csütörtök |
Külföld
Forrás: mno.hu/MTI
Katonák tízezrei sorakoztak fel

Az észak-koreai kommunista párt és a hadsereg „legfelsőbb vezetőjeként” méltatták Kim Dzsong Unt csütörtökön Phenjanban egy hatalmas katonai díszszemlén..
Amelyet az előző nap örök nyugalomra helyezett Kim Dzsong Il néhai észak-koreai vezető – Kim Dzsong Un apja – tiszteletére rendeztek.
Az észak-koreai kommunista kormányzat először nevezte nyilvánosan „legfelsőbb vezetőnek” Kim Dzsong Unt. A Kim fiú vezetői szerepe azonban csak azt követően válik hivatalossá, ha a kommunista párt, a hadsereg és a kormány vezető tisztségviselői is megerősítik utódlását.
A sztálinista vezetésű Észak-Koreában csütörtökön ér véget a nemzeti gyász, amelyet Kim Dzsong Il december 19-én bejelentett halála miatt hirdettek. Kim Dzsong Ilt szerdán, százezrek jelenlétében megrendezett búcsúztatási szertartással helyezték örök nyugalomra.
A „legfelsőbb vezető”
Csütörtökön, a gyászszertartás második napján több tízezer katona sorakozott fel az észak-koreai kommunista állam megalapítójáról, Kim Ir Szenről – Kim Dzsong Un nagyapjáról – elnevezett phenjani téren, ahol az észak-koreai televízió által sugárzott felvételek szerint civilek is megjelentek. Kim Jong Nam névleges államfő, a Legfelsőbb Népi Gyűlés Elnökségének elnöke beszédében az észak-koreai párt és hadsereg „legfelsőbb vezetőjének” nevezte Kim Dzsong Unt, aki szavai szerint örökölte apja „intelligenciáját, vezetői képességeit, erkölcsi érzékét és bátorságát”. Kim Dzsong Il szintén a tribünön foglalt helyet. A díszszemle végén egy katonai kórus elénekelte az Internacionálét, s mintegy húsz ágyúlövés dördült el.
Észak-Korea lakossága helyi idő szerint délben három perces néma csenddel emlékezett Kim Dzsong Ilre, majd országszerte megszólaltak a hajók és mozdonyok hangkürtjei.
A hadsereg fontos szerepet játszik az észak-koreai rendszer fenntartásában; a másik hatalmi központ az ország egyetlen pártja, a Koreai Munkapárt. A nemzetközi közösség szorosan figyelemmel követi, hogy a következő időszakban ki veszi kézbe a hatalmat az atomfegyverrel és hatalmas hadsereggel rendelkező észak-koreai kommunista államban, amelyet Kim Ir Szen 1948-ban alapított meg, s amelyet azóta a Kim család vezet.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 09:09, szombat | Külföld
Fehér Ház: Donald Trump jó és produktív telefonbeszélgetést folytatott Volodimir Zelenszkijjel
Azt követően, hogy az ukrán törvényhozás jóváhagyta az Egyesült Államok és Ukrajna között létrejött, az ásványkincsekről szóló gazdasági megállapodást.
2025. Május 09. 07:22, péntek | Külföld
Brit miniszterelnök: jelentős vámengedményekről született megállapodás az Egyesült Államokkal
Jelentős vámengedményekről született kétoldalú megállapodás az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság között - jelentette be Keir Starmer brit miniszterelnök csütörtökön.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Külföld
Robert Fico: elfogadhatatlan és öngyilkosság lenne az orosz energiahordozók behozatalának teljes leállítását célzó EB-terv
Szlovákia számára elfogadhatatlan az Európai Bizottságnak (EB) az a kedden bemutatott terve, amely az oroszországi földgáz, kőolaj és nukleáris fűtőanyag behozatalának teljes leállításával számol
2025. Május 06. 07:42, kedd | Külföld
Donald Trump újranyittatná az Alcatrazt
Donald Trump amerikai elnök vasárnap a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében utasította az ország illetékes hivatalait, hogy építsék újjá és nyissák meg az 1963-ban bezárt börtönt a San Franciscó-i Alcatraz-szigeten