Hírek
2019. Szeptember 21. 10:49, szombat |
Külföld
Forrás: mti
Jelentős rendőri a készültség Párizsban

Jelentős rendőri készültség várható szombaton Párizsban a kormányellenes sárgamellényes tüntetők újabb megmozdulásán, amely egybeesik a kulturális örökség napjával és egy éghajlatvédelmi rendezvénnyel.
A belügyminisztérium és a párizsi prefektúra attól tart, hogy ismét erőszakos események történhetnek a francia fővárosban, ahol a március 16-i zavargások óta - amikor is üzleteket fosztottak ki és gépjárműveket gyújtottak fel a Champs-Elysées sugárúton a sárgamellényesek köré keveredett rendbontók - nem voltak nagyobb összetűzések, miután a tiltakozók elsősorban a vidéki nagyvárosokban szerveztek megmozdulásokat.
Didier Lallement prefektus pénteken azt közölte, hogy szombaton 7500 rendőrt mozgósítanak Párizsban, s a csendőrség páncélosait és vízágyúit is kivezénylik az utcákra.
Azoknak az embereknek, akik "azért akarnak tüntetni, hogy revánsot vegyenek, és bejelentették, hogy semmiből nem engednek, azt üzenem, hogy itt leszünk" - fogalmazott a rendőrség vezetője párizsi sajtótájékoztatóján a közösségi oldalakon megjelent sárgamellényes felhívásokra utalva. "Megfelelő számban leszünk kint, és a romboló célú kezdeményezéseket azonnal képesek leszünk megállítani" - tette hozzá.
A sárgamellényesek felvonulásával egyidőben az FO szakszervezet is felvonulást szervez a nyugdíjreform ellen, valamint egy klímavédelmi utcai rendezvényt is meghirdettek környezetvédők.
A sárgamellényesek tavaly november óta tüntetnek rendszeresen szombatonként Emmanuel Macron elnök és centrista kormányának reformintézkedései ellen. A sárgamellényes mozgalom szociális és intézményi követeléseiről rendezett nemzeti vitasorozat és a május végi európai parlamenti választások után Edouard Philippe francia miniszterelnök módszerváltást, az energetikai átállás felgyorsítását és adócsökkentést ígért az országnak.
Az időnként erőszakba torkolló megmozdulások és rendszeres összetűzések a rendőrséggel heves közéleti vitát robbantottak ki a rendfenntartásról, amelyek során 2500 megsérültek. A gumilövedékek, illetve az oszlató gránátok használatának következtében 24 tüntető vakult meg az egyik szemének sérülése miatt, öten pedig a kézfejüket veszítették el független újságírói összesítések szerint. A belügyminisztérium adatai szerint pedig a rendőrök közül 1800-an sérültek meg a tüntetések biztosítása során.
Az elmúlt hetekben már csak néhány ezren vonultak utcára szombatonként, de a közösségi oldalakon szombaton ismét Párizsba hívják a sárgamellényeseket "a rendszer elleni menetre". A szervezők azt remélik, hogy új lendületet adhatnak a tiltakozásoknak. Az egyik országosan ismert sárgamellényes tüntető, Jérome Rodrigues - aki egy januári tüntetésen vakult meg az egyik szemére - azt nyilatkozta, hogy szombaton nagyon sokan fognak felvonulni a fővárosban.
A rendbontásoktól tartva több kulturális intézmény és múzeum bejelentette, hogy nem nyit ki szombaton az európai kulturális örökség napjai alkalmából, a Champs-Elysées sugárúton, a nemzetgyűlésnél, a miniszterelnöki hivatalnál, a Trocadéro téren, az Eiffel-toronynál, a szenátáusnál, a Notre-Dame katedrálisnál, valamint a Vincennes-i és a Boulogne-i parkerdőkben pedig tilos lesz a gyülekezés a sárgamellényesek számára.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 09:09, szombat | Külföld
Fehér Ház: Donald Trump jó és produktív telefonbeszélgetést folytatott Volodimir Zelenszkijjel
Azt követően, hogy az ukrán törvényhozás jóváhagyta az Egyesült Államok és Ukrajna között létrejött, az ásványkincsekről szóló gazdasági megállapodást.
2025. Május 09. 07:22, péntek | Külföld
Brit miniszterelnök: jelentős vámengedményekről született megállapodás az Egyesült Államokkal
Jelentős vámengedményekről született kétoldalú megállapodás az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság között - jelentette be Keir Starmer brit miniszterelnök csütörtökön.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Külföld
Robert Fico: elfogadhatatlan és öngyilkosság lenne az orosz energiahordozók behozatalának teljes leállítását célzó EB-terv
Szlovákia számára elfogadhatatlan az Európai Bizottságnak (EB) az a kedden bemutatott terve, amely az oroszországi földgáz, kőolaj és nukleáris fűtőanyag behozatalának teljes leállításával számol
2025. Május 06. 07:42, kedd | Külföld
Donald Trump újranyittatná az Alcatrazt
Donald Trump amerikai elnök vasárnap a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében utasította az ország illetékes hivatalait, hogy építsék újjá és nyissák meg az 1963-ban bezárt börtönt a San Franciscó-i Alcatraz-szigeten