Városlista
2025. május 10, szombat - Ármin

Hírek

2018. November 13. 12:54, kedd | Belföld
Forrás: mti

Ingyenes koncertet ad Sting és Shaggy a Hősök terén

Ingyenes koncertet ad Sting és Shaggy a Hősök terén

Sting és a jamaikai-amerikai énekes Shaggy ad ingyenes koncertet jövő héten, november 24-én Budapesten, a Hősök terén a Hatoslottó 30. születésnapja alkalmából.

Az eseményen a magyar vendégzenekar a Punnany Massif lesz - közölte a Szerencsejáték Zrt. sajtóirodája kedden az MTI-vel. Mint írják, a szervezők több tízezer emberre számítanak.

A közlemény szerint 1988. október végén tartották az első Hatoslottó sorsolást. Kezdetben havonta, majd kéthetente, később pedig már hetente volt sorsolás. Akkoriban egy szelvény ára 10 forint volt. A Hatoslottó történetének eddigi legnagyobb főnyereményét 2008-ban vihette haza egy szerencsés játékos, aki csaknem 3 milliárd forinttal gazdagodott.

A közlemény felidézi, hogy a Szerencsejáték Zrt. hosszú ideje elkötelezett a hazai kulturális élet támogatása mellett. A 2017-es évben a Hatoslottó játékadójának 80 százaléka, azaz 4,4 milliárd forint a Magyar Nemzeti Filmalap forrásait, az Ötöslottó játékadójának 90 százaléka, azaz 10,5 milliárd forint a Nemzeti Kulturális Alapot támogatta - írták a közleményben.

Sting legutóbb 2017 őszén lépett fel Budapesten a 57th & 9th európai turnéja keretében. A többszörös Grammy-díjas Sting (eredeti nevén Gordon Sumner) változatos és rendkívül sikeres karrierje során elképesztő mennyiségű slágerlistás dalt, számtalan elismerést és mintegy 100 millió eladott lemezt produkált. Az újhullám egyik meghatározó zenekarának, a Police-nak 1977 és 1983 között volt énekese és basszusgitárosa. Sting és a Police nevéhez olyan slágerek fűződnek, mint az All This Time, az Every Little Thing She Does Is Magic, a Demolition Man, a Driven to Tears, a Message in a Bottle, a Shape of My Heart, a King of Pain, az Every Breath You Take vagy a Next to You is.



1984-től dolgozik szólóban, 1985 óta tizenkét albumot adott ki. Tíz Grammy-díjat nyert, valamint egy Golden Globe-, egy Emmy- és három Oscar-díjjelölést tudhat magáénak. Nevéhez olyan slágerek fűződnek, mint az Englishman in New York, a Fields of Gold vagy a Desert Rose.

Az énekes 10. alkalommal játszik Budapesten: első magyarországi koncertje 1988-ban az Amnesty International turnéja során volt, amikor Peter Gabriellel, Bruce Springsteennel és Tracy Chapmannel a Népstadionban játszott. 2004-ben 250 ezer ember előtt lépett fel az ingyenes Kapcsolat koncerten a fővárosi Felvonulási téren, majd 2012-ben a Sportarénában koncertezett.

Shaggy, azaz Orville Richard Burrell jamaicai énekes - akinek a nevéhez olyan slágerek fűződnek, mint az Oh Carolina, a Boombastic, az It Wasn't Me" vagy az Angel - és a brit sztár 2018 áprilisában jelentette meg közös lemezét, a 44/876-ot, amelyet az Egyesült Királyság és Jamaika szigete inspirált: az album címe is a két ország körzetszámából áll össze.

Címkék: budapest, koncert, shaggy, sting

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 10. 09:07, szombat | Belföld

Itt az újabb kihívás, Szlovákiában megjelent az afrikai sertéspestis

Agrárminisztérium: a Szlovákiában megjelent afrikai sertéspestis elleni védekezésre is figyelniük kell a hazai állattartóknak.

2025. Május 10. 09:04, szombat | Belföld

KSH: áprilisban 4,2 százalék volt az infláció

Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 4,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Márciushoz viszonyítva átlagosan 0,2 százalékkal nőttek az árak - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2025. Május 10. 09:03, szombat | Belföld

Szijjártó Péter: Magyarország és Szlovákia együtt veszi fel a harcot az újabb brüsszeli javaslat ellen

Magyarország és Szlovákia együtt veszi fel a küzdelmet az orosz energiaimport betiltását célzó brüsszeli javaslat ellen, az ugyanis brutális áremelkedést okozna mindkét országban -

2025. Május 10. 09:00, szombat | Belföld

Orbán Balázs: stratégiai döntések időszaka jön Ukrajnával kapcsolatban

A következő egy év legfontosabb politikai kérdése, hogy Ukrajnával kapcsolatban ne kövessenek el az európaiak két \"butaságot\" - fogalmazott a miniszterelnök politikai igazgatója egy csopaki polgári esten pénteken.