Hírek
2018. Április 23. 14:44, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Idén 3-4 ezerrel bővül a bölcsődei férőhelyek száma

Még az idén 3-4 ezerrel bővül a bölcsődei férőhelyek száma - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára hétfőn Budapesten.
A bölcsődék napja alkalmából a Pesti Vigadóban tartott ünnepségen Novák Katalin azt hangoztatta, annyi bölcsődét, illetve bölcsődei férőhelyet kell kialakítani, amennyire szükség van, és ott kell ezeket az intézményeket létrehozni, ahol igénylik, akkor is, ha ez nagy kihívást jelent.
Az államtitkár komoly eredménynek nevezte ugyanakkor, hogy elérték, a korosztályhoz tartozó gyermekekre - arányosan - még soha nem jutott annyi férőhely, mint most. Magyarországon jelenleg 48 ezer bölcsődei férőhely van.
Az újabb bölcsődei férőhelyek létrehozását egyebek mellett azzal indokolta, hogy a diplomaszerzés, a szakmai életút elindulása és a családalapítás, a gyerekvállalás dilemmája egyre erősebben él a magyar fiatalokban, erősebben mint 20, 30, 50 vagy éppen 150 évvel ezelőtt.
Közölte, a kormány üzenete az, hogy a fiatalok bátran vágjanak bele a családalapításba, bátran vállaljanak gyereket, hiszen a bölcsődékben is biztonságban tudhatják a gyerekeiket, ha például a munkájuk miatt ilyen intézményi ellátásra van szükségük.
Az államtitkár szerint a bölcsődei ellátás lehetőségét meg kell adni a legkülönbözőbb élethelyzetben lévő családoknak, köztük például kiemelten a gyermeküket egyedül nevelő szülőknek.
Novák Katalin a bölcsődék napja alkalmából tartozott ünnepségen azt mondta, egyre vonzóbb a bölcsődei hivatás, a szakma megbecsültsége minden szempontból nőtt, és bevált a többféle típusú bölcsődei rendszer.
Hozzátette azt is, hogy ez évtől átálltak a feladatalapú finanszírozásra, ami azt jelenti, hogy az önkormányzatoknak már nem jelent ráfizetést bölcsődét működtetni. Az államtitkár azt ígérte, hogy a jövőben is központi helyen lesz a bölcsődei terület.
Novák Katalin - Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkárral közösen - Balog Zoltán miniszter nevében Brunszvik Teréz-díjakat adott át a bölcsődei területen, illetve a területért végzett munkáért. Az elismerést mások mellett a bölcsődei rendszer átalakításával megbízott miniszteri biztosnak, Fűrész Tündének is átadták, aki jelenleg a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért intézményt vezeti.
A rendezvényen elhangzott az is, hogy a kormány által 2018-ra meghirdetett családok évében a Magyar Bölcsődék Egyesülete az ország 21 pontján népszerűsíti a családtámogatásokat, az egészséges életszemléletet és a bölcsődei ellátást.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 09:07, szombat | Belföld
Itt az újabb kihívás, Szlovákiában megjelent az afrikai sertéspestis
Agrárminisztérium: a Szlovákiában megjelent afrikai sertéspestis elleni védekezésre is figyelniük kell a hazai állattartóknak.
2025. Május 10. 09:04, szombat | Belföld
KSH: áprilisban 4,2 százalék volt az infláció
Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 4,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Márciushoz viszonyítva átlagosan 0,2 százalékkal nőttek az árak - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. Május 10. 09:03, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország és Szlovákia együtt veszi fel a harcot az újabb brüsszeli javaslat ellen
Magyarország és Szlovákia együtt veszi fel a küzdelmet az orosz energiaimport betiltását célzó brüsszeli javaslat ellen, az ugyanis brutális áremelkedést okozna mindkét országban -
2025. Május 10. 09:00, szombat | Belföld
Orbán Balázs: stratégiai döntések időszaka jön Ukrajnával kapcsolatban
A következő egy év legfontosabb politikai kérdése, hogy Ukrajnával kapcsolatban ne kövessenek el az európaiak két \"butaságot\" - fogalmazott a miniszterelnök politikai igazgatója egy csopaki polgári esten pénteken.