Városlista
2025. május 10, szombat - Ármin

Hírek

2013. Július 26. 09:19, péntek | Sport
Forrás: MTI

Európa Liga - Csalódottság a búcsúzó magyaroknál

Európa Liga - Csalódottság a búcsúzó magyaroknál

Természetesen csalódottan értékelte a csütörtöki Európa Liga-selejtezős búcsút Kondás Elemér, a Debrecen, valamint Marco Rossi, a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának vezetőedzője.

Kondás elmondta, hogy a norvég Strömsgodset ellen az első mérkőzésen elért 2-2-es döntetlen jó eredménynek számított, és a nyíregyházi visszavágót is jól kezdték, de a pontrúgásokból bekapott gólokat követően nem tudtak felpörögni.
"Elkerülhető, balszerencsés gólokat kaptunk, amelyek után még próbálkoztunk, de a mai napon igazából nem jött össze semmi" - nyilatkozott a magyar kupagyőztes trénere a 3-0-s vereséget követően.
Ronny Deila, a rivális vezetőedzője azt mondta, elsősorban annak köszönhetik a továbbjutásukat, hogy sokkal jobban védekeztek, mint egy héttel korábban és a helyzetkihasználást tekintve feljavultak.
A Budapest Honvédot irányító Rossi szerint az egyéni hibák döntötték el a párharcot a szerb Vojvodina ellen.
"A visszavágó előtt külön felhívtam a játékosok figyelmét, hogy a Vojvodina úgy érkezik ide, hogy várni fog a hibáinkra, és ezt mindenféleképpen el kell kerülni. Ehhez képest rögtön az első félidőben sikerült két olyan gólt kapni, amely ki nem kényszerített hibából következett, és ezzel megpecsételtük a saját sorsunkat" - idézte a fővárosi klub honlapja az olasz szakembert, aki szerint az is döntő tényező volt, hogy a nyári átigazolási szezonban nem sikerült pótolni a távozó Lanzafamét és Martinezt.
"Jó volt látni a találkozó előtt a játékosokon a nyugalmat az öltözőben és megfelelő mentális állapotot, ami meg is mutatkozott az eredményben" - értékelt a 3-1-es csütörtöki győzelem és a magabiztos, 5-1-es összesített továbbjutást követően Marco Nikolic, a Vojvodina vezetőedzője.
A Honvéd és a Debrecen búcsúja azt jelenti, hogy most először augusztusban már nem lesz magyar csapat egyik európai kupában sem: a Videoton az EL selejtezőjében még az első körben búcsúzott a montenegrói Mladost Podgorica ellen, míg a Győri ETO FC kedden a Bajnokok Ligájában az izraeli Makkabi Tel-Avivval szemben vérzett el. A vonatkozó negatív rekord 2011-ben született, akkor a Paks utolsó állva maradt magyar együttesként az EL selejtezőjének 3. fordulójában, augusztus 3-án a skót Hearts ellenében búcsúzott.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 10. 09:11, szombat | Sport

Marco Rossi 2030 nyaráig hosszabbított

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

2025. Május 09. 07:25, péntek | Sport

Tyson Fury korábbi világbajnok ökölvívó Budapestre látogat

Tyson Fury korábbi nehézsúlyú világbajnok ökölvívó pénteken Budapestre látogat, és a helyszínen tekinti meg féltestvérei, Thomas és Roman Fury mérkőzéseit.

2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Sport

Férfi kézilabda Eb-selejtező - Szlovákiai győzelmével kijutott a tornára a magyar válogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott a jövő januári Európa-bajnokságra, mivel 39-24-re nyert Szlovákia vendégeként a selejtezősorozat ötödik fordulójában, szerdán Galgócon.

2025. Május 05. 07:57, hétfő | Sport

Több mint 12 ezren futottak a Futókörök Napján

Több mint 12 ezren futottak a vasárnap ötödik alkalommal megrendezett Futókörök Napján, melynek keretében 21 helyszínen húzhattak futócipőt az érdeklődők.