Hírek
2013. Július 26. 11:38, péntek |
Sport
Forrás: InfoVáros | - Hajósi Miklós -
Értékes bajnoki pontokkal a cél felé

Ismét egy remek autózással kápráztatta el a nézőket Kondella Péter és Szilassy "NIGI" Arnold. Kondella Pétert kérdezem a XIII. Garmin Rallye után.
Az ötödik gyors végére már jó pár másodperccel vezettétek az N3 kategóriát, és így az N Abszolútban is elől áltatok. A 6-ik gyorsot biztonságira vettétek?
- A verseny hetén volt egy tesztünk, mert az év folyamán nem sikerült a futóművet jól beállítani, és úgy gondoltuk, ahhoz, hogy ki tudjunk egyenlíteni a bajnoki pontversenyben, minden apró részletre oda kell figyelnünk. Végre sikerült egy jó beállítást találnunk és ennek meg is lett az eredménye, ugyanis minden kanyarba magabiztosabban mentünk bele. Az, hogy a kategóriát és a csoportot minden gyors után vezettük és növelni tudtuk az előnyünket, ennek is köszönhető. A 6. gyors előtt a gumimelegítésnél nagyon elindult az autó hátulja, mintha defektünk lett volna. Megnéztük, de semmit nem tapasztaltunk. Sok volt az előnyünk, és mivel nem tudtuk a hiba forrását, kicsit vissza vettünk a tempóból. Ekkor már csak a célba érkezés lebegett a szemünk előtt.
A két gyors közül Máriahalom - Szomor vagy a Bajna - Lábatlan szakasz nyerte el a tetszésedet, és miért?
- Nekem mindkettő gyorsasági tetszett. Mivel semmi nem tökéletes, ezért mindkettőben találtam hibát. Az egyiknek néhol nagyon rossz volt a minősége, a másik pedig rövid volt. De összességében nagyon tetszett a verseny, jól éreztük magunkat.
Két verseny, a Tatabánya és a Vác Rali vár még Rátok az idén a Rali Túra bajnokságban. Nem lehet még lazítani, hisz pontok alapján, egyenlőség van köztetek és Hidegkuti Balázsék között.
Mi az, ami ilyenkor jár az ember agyában?
- Mi, arra koncentrálunk, hogy az autó a lehető legjobb műszaki állapotban legyen, és egy jó itinert tudjunk írni. Ha ezeket maximálisan teljesítjük, akkor megtettünk 99%-ot a jó szerepléshez. Az 1% pedig mindig ott marad, hiszen technikai sport.
Szemlátomást a kigyorsításkor nagyon megnyúlik az autó. Ennyire jól sikerült megépíteni a szerelőknek?
- Sokat dolgoztunk és dolgozunk azért, hogy az autó ilyen állapotban legyen.
Tavaly volt egy teljes motorfelújítás, és mindent megteszünk, hogy a megfelelő műszaki állapotban maradjon.
Az autó utcai változata sem gyenge, és jó paramétereket tudhat magáénak.
Ennek is köszönhető, hogy a versenyváltozata egy megbízható, és ütőképes versenyautó.
Találkozunk a fiúkkal a Tatabánya Ralin, augusztus 10-11-én!
Köszönjük a Támogatók segítségét!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 09:11, szombat | Sport
Marco Rossi 2030 nyaráig hosszabbított
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
2025. Május 09. 07:25, péntek | Sport
Tyson Fury korábbi világbajnok ökölvívó Budapestre látogat
Tyson Fury korábbi nehézsúlyú világbajnok ökölvívó pénteken Budapestre látogat, és a helyszínen tekinti meg féltestvérei, Thomas és Roman Fury mérkőzéseit.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda Eb-selejtező - Szlovákiai győzelmével kijutott a tornára a magyar válogatott
A magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott a jövő januári Európa-bajnokságra, mivel 39-24-re nyert Szlovákia vendégeként a selejtezősorozat ötödik fordulójában, szerdán Galgócon.
2025. Május 05. 07:57, hétfő | Sport
Több mint 12 ezren futottak a Futókörök Napján
Több mint 12 ezren futottak a vasárnap ötödik alkalommal megrendezett Futókörök Napján, melynek keretében 21 helyszínen húzhattak futócipőt az érdeklődők.