Városlista
2025. május 10, szombat - Ármin

Hírek

2018. Január 04. 12:25, csütörtök | Bulvár
Forrás: Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:

Eltiltották a romániai fellépésektől a Kárpátia rockzenekar énekesét

Eltiltották a romániai fellépésektől a Kárpátia rockzenekar énekesét

A marosvásárhelyi táblabíróság jogerősen 9 ezer lej (630 ezer forint) pénzbírság kifizetésére kötelezte, és három évre eltiltotta a romániai fellépésektől Petrás János Lászlót, a Kárpátia rockegyüttes énekesét.

A 2017. december 27-én kimondott ítéletről a Csíki Hírlap számolt be csütörtöki számában.

A bírósági ítéletnek a romániai bíróságok portálján közzétett kivonata szerint az énekes az "emberiesség elleni bűntettekért felelős személyek kultuszát, vagy fasiszta, rasszista, idegengyűlölő eszmék terjesztését" tiltó törvénycikket sértette meg, és tettét nagy nyilvánosság előtt követte el.

A román legfelsőbb ügyészség 2015 decemberében közölte, hogy vádat emelt Petrás János László ellen, aki a Kárpátia rockegyüttes 2014. június 6-i csíkszeredai koncertjén mind az előadott dalok szövegével, mind pedig a közönséggel folytatott párbeszéd által felingerelte a hallgatóságot, "hozzájárult a románellenes érzelmeik gerjesztéséhez és felerősítéséhez, és a románok elleni intoleranciára és fizikai erőszakra uszított".

Az ügyészség szerint a koncerten elhangzott dalok által a vádlott harcra hívta a magyarokat a Magyarországtól elcsatolt területek visszaszerzésére a Krím-félszigeten érvényesített orosz modell alapján. Ugyanakkor fegyveres harcra szólított, hevesen vitatta a trianoni békeszerződés előírásait, elnyomóknak és bocskorosoknak minősítette a románokat.

A Csíki Hírlap felidézte: a csíkszeredai bíróságon tavaly júliusban született az elsőfokú ítélet, amely a marosvásárhelyi táblabíróság ítélete által emelkedett jogerőre. Az alapfokú ítélet indoklásából kiderül: az ügyészség idegengyűlölő, fasiszta, rasszista jellegű csoport létrehozásával is vádolta az énekest, de a bíróság ezt a vádpontot nem találta bizonyítottnak.

A vádlott nyilatkozata szerint minden magyarnak joga van kifejteni véleményét Trianonról, a háborús dalokban pedig a magyar katonák hősiességét magasztalták. Petrás János László úgy értékelte, hogy az elveszített területeket békés eszközökkel lehet visszaszerezni, a harcra való hivatkozás pedig metaforikus jellegű. A "Te bujdosó székely" című dalról az énekes azt mondta, hogy ez egy 1920-ban keletkezett népdal, nem az együttes szerzeménye, és ezzel nem a románokat akarta megsérteni, hanem az eredeti szöveget adták elő - idézte a bírósági dokumentumból a Csíki Hirlap.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 09. 07:24, péntek | Bulvár

Sziget - Megújult programkínálat, látványvilág és új kulturális negyedek az idei fesztiválon

Megújult programkínálattal, látványvilággal és új kulturális negyedekkel várja a közönséget a 31. Sziget fesztivál, amelynek sztárfellépői között lesz ASAP Rocky, Post Malone és Shawn Mendes is

2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Bulvár

Új helyszínekkel és mintegy 3000 programmal várja a Művészetek Völgye a közönséget

Új helyszínekkel és a képzőművészettől az újcirkuszon át a zenéig mintegy 3000 programmal várja a látogatókat a Művészetek Völgye július 18. és 27. között Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden.

2025. Május 06. 07:34, kedd | Bulvár

Pápaválasztás - Szentszéki szóvivő: a bíborosok szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie

A Vatikánban tanácskozó bíborosi testület tagjai szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie - közölte Matteo Bruni szentszéki szóvivő.

2025. Május 05. 07:56, hétfő | Bulvár

Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé

Szerdán kezdődik a vatikáni Sixtus-kápolnában a Szent Péter 266. utódát kiválasztani hivatott konklávé, amelynek szabályai azt is meghatározzák, hogy hogyan kell a választásra jogosult bíborosoknak összehajtaniuk a szavazócédulát.