Hírek
2018. Március 14. 11:02, szerda |
Külföld
Forrás: Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti:
Elfogták a volt lengyel kormányfő elleni 1992-es gyilkosság gyanúsítottjait

A lengyel központi nyomozó hatóság őrizetbe vette a Piotr Jaroszewicz korábbi kommunista miniszterelnök és felesége ellen 1992-ben elkövetett gyilkosság három gyanúsítottját - közölte szerdán a TVP közszolgálati televízió.
A gyanúsítottak kilétéről a média annyit közölt, hogy a múlt század 90-es éveiben Lengyelországban tevékeny bűnözőcsoport, az úgynevezett karatés banda tagjai. A TVP szerint a három gyanúsított közül az egyik már más ügy kapcsán 25 éves börtönbüntetését tölti, a másikat januárban, a harmadik személyt pedig hétfő reggel vették előzetes letartóztatásba.
Patryk Jaki, az igazságügyi tárca miniszterhelyettese a TVN24 kereskedelmi hírtévének nyilatkozva sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az őrizetbe vételekről szóló értesüléseket. Csak annyit közölt, hogy Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter és főügyész sajtóértekezletet tart délelőtt, amelyen az ügyészég "óriási sikeréről" tájékoztat.
Piotr Jaroszewicz 1954-től 1970-ig a kommunista Lengyel Népköztársaság miniszterelnök-helyettese, 1970-től 1980-ig pedig miniszterelnöke volt.
1992 nyarán varsói villájában gyilkolták meg, feltehetőleg hosszabb kínzás után, és megölték feleségét, Alicja Solska-Jaroszewiczet is.
A bűntett elkövetésével 1994-ben négy személyt már meggyanúsítottak, őket azonban 1998-ban bizonyítékok hiányában, a nyomozás során elkövetett alapvető mulasztásokra hivatkozva felmentették. A döntést a bíróság 2000-ben is megerősítette.
A gyilkosság indítóokáról több feltételezés is napvilágot látott. 2007-ben a lengyel nyomozók olyan elméletet fogalmaztak meg, miszerint a bűncselekmény oka a hitleri archívum egy része volt, amelynek Jaroszewicz még 1945-ben, a lengyel hadsereg ezredeseként jutott a birtokába. Rendőrségi elemzők szerint az iratok különböző országok politikusait kompromittálták.
A Jaroszewicz-gyilkosság ügyében folytatott nyomozást a lengyel ügyészség tavaly indította újra.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 09:09, szombat | Külföld
Fehér Ház: Donald Trump jó és produktív telefonbeszélgetést folytatott Volodimir Zelenszkijjel
Azt követően, hogy az ukrán törvényhozás jóváhagyta az Egyesült Államok és Ukrajna között létrejött, az ásványkincsekről szóló gazdasági megállapodást.
2025. Május 09. 07:22, péntek | Külföld
Brit miniszterelnök: jelentős vámengedményekről született megállapodás az Egyesült Államokkal
Jelentős vámengedményekről született kétoldalú megállapodás az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság között - jelentette be Keir Starmer brit miniszterelnök csütörtökön.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Külföld
Robert Fico: elfogadhatatlan és öngyilkosság lenne az orosz energiahordozók behozatalának teljes leállítását célzó EB-terv
Szlovákia számára elfogadhatatlan az Európai Bizottságnak (EB) az a kedden bemutatott terve, amely az oroszországi földgáz, kőolaj és nukleáris fűtőanyag behozatalának teljes leállításával számol
2025. Május 06. 07:42, kedd | Külföld
Donald Trump újranyittatná az Alcatrazt
Donald Trump amerikai elnök vasárnap a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében utasította az ország illetékes hivatalait, hogy építsék újjá és nyissák meg az 1963-ban bezárt börtönt a San Franciscó-i Alcatraz-szigeten