Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2013. Január 29. 06:00, kedd | Belföld
Forrás: MTI

Elemzők: nehéz helyzetben az LMP, keveset nyert az ellenzéki összefogás

Elemzők: nehéz helyzetben az LMP, keveset nyert az ellenzéki összefogás

A korábbinál is nehezebb helyzetből vághat neki a jövő évi országgyűlési választásoknak az LMP, amelynek hétvégi kettészakadásából a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014 ellenzéki összefogás sem profitált sokat - állapították meg hétfőn az MTI által megkérdezett elemzők.

Lánczi Tamás, a Századvég Alapítvány vezető elemzője szerint az LMP-ben kialakult konfliktusban Schiffer András frakcióvezető a párt identitását, vagyis a jelenlegi politikai elittel szembeforduló stratégiáját igyekezett védeni, míg az ellenzéki szövetkezést támogatóknak elsősorban egzisztenciális motiváció lehettek. Az elemző szerint ennek oka, hogy a 2014-es választásokon önállóan induló LMP kisebb esélyt kínál politikusainak a parlamentbe kerülésre, mint egy szélesebb ellenzéki összefogás, ahol a párt tagjai szinte biztosra vehetnek néhány országgyűlési mandátumot.
Juhász Attila, a Political Capital (PC) vezető elemzője szerint az LMP kudarcot vallott a kétpólusú pártrendszer és a politikai kultúra megújításában. Az ellenzéki összefogás miatt kialakult konfliktus, majd a pártszakadás ugyanis odavezetett, hogy a nyilvánosság besorolta a pártot a már létező bal- és jobboldali társai közé. A PC munkatársa emlékeztetett, hogy az új, egyfordulós választási rendszer kikényszeríti a szövetkezést, míg az önálló indulás jelentős, országosan kiegyenlített támogatottságot és erős szervezetet igényel. Juhász Attila szerint utóbbira eddig sem tűnt túl alkalmasnak az LMP, ezután pedig még kevésbé lesz az, a kilépők tervezett új pártjának pedig nyilvánvalóan csak az Együtt 2014 adhat esélyt. A közvélemény-kutatások szerint az LMP szavazótábora már tavaly ősz óta az ötszázalékos parlamenti küszöb alatt van az összes választókorú körében - folytatta az elemző, megjegyezve, hogy ha a tervezett közös frakción belül "folytatódik a marakodás", akkor a maradék szavazótábor is eltűnhet. A kiszakadók révén pedig pár százalékpontot profitálhat az Együtt 2014, ami önmagában nem oldja meg az ellenzéki összefogás problémáit - tette hozzá.
Lánczi Tamás ugyanakkor hangsúlyozta azt is, a párt szakadásával megoldódott az LMP legnagyobb belső konfliktusa, így Schiffer Andrásnak lehetősége nyílhat arra, hogy kialakítson egy egységes, profi ellenzéki pártot. Megjegyezte továbbá, hogy az LMP-hez köthetők mindannyian a békés elválásban érdekeltek, hiszen a lehetséges botrányok a maradóknak és a távozóknak is ártanának. A Századvég munkatársa szerint az LMP szakadásával részsikert ért el a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014, hiszen csak néhány politikussal lettek gazdagabbak, míg az LMP nevét nem használhatják, így szavazóikat is nehezebben érhetik el.
Az MTI által megkérdezett elemzők hosszú távon elképzelhetetlennek tartják, hogy két külön párthoz tartozó politikusok egy frakcióban dolgozzanak, sőt ez már rövid távon is problémákat okozhat szerintük, mivel rendívül összetett szervezési munkára lenne szükség a megosztott képviselőcsoportban.

Címkék: Pártok-LMP

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 08. 15:10, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: a Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának

A Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális fejlesztési stratégiájában - írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.

2024. Május 08. 10:19, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra

Egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra, egyre több magyar vállalat kereskedik kínai partnerekkel, nő a turisztikai forgalom és egyre több hallgatót fogadnak kölcsönösen egyetemeink

2024. Május 08. 10:16, szerda | Belföld

Zuhanórepülésben az ipari termelés

KSH: márciusban 10,4 százalékkal csökkent az ipari termelés.

2024. Május 08. 07:45, szerda | Belföld

OH: nem volt hibás a matematikaérettségi feladatlapja

Nem tartalmazott hibát a matematikaérettségi feladatlapja - tájékoztatta az Oktatási Hivatal (OH) kedden az MTI-t.