Hírek
2024. Április 16. 13:10, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
Egykori egyetemének ajánlotta fel Nobel-díjának másolatát Karikó Katalin

Egykori alma materének, a Szegedi Tudományegyetemnek (SZTE) ajánlotta fel Nobel-díjának másolatát, valamint az elismeréssel járó összeget Karikó Katalin.
A biokémikus keddi előadásán - melyen beszámolt a tavaly decemberi, stockholmi Nobel-hét eseményeiről - bejelentette, hogy az egyetemnek adományozza elismerésének másolatát, valamint a díjjal járó több mint félmillió dollárt, melyből a kiváló tanárok és diákok részesülnek majd.
A kutató úgy fogalmazott, nagyon sokan dolgoztak a koronavírus elleni vakcinán és az azt lehetővé tevő kutatásokon, ezért szeretné megosztani a díjat és az érte kapott összeget a jövő generációval.
A Nobel-díj másolatát azon a Karikó Katalin életútját és munkásságát bemutató új, állandó kiállításon helyezték el, amely az SZTE tanulmányi és információs központjában nyílt.
A kutató a tárlat megnyitóján a hallgatókhoz szólva kifejtette, bízik benne, hogy a kiállított díj, illetve az adománya révén létrehozott támogatás arra inspirálja az oktatókat és a hallgatókat, hogy a legjobbak legyenek. Mint mondta, tervei szerint az általa alapított díjat minden évben egy-egy oktató-kutató, illetve egy hallgató kapja majd meg, az elismeréseket pedig személyesen szeretné átadni.
Sajtótájékoztatóján Karikó Katalin azt mondta, hogy az elmúlt három évben ideje nagy részét reptereken, repülőkön töltötte, olyan városokban járt, melyekből semmit nem látott. A jövőben azonban munkájára akar koncentrálni.
Hangsúlyozta, módosított mRNS-t készíteni nagyon olcsó és gyors. Jelenleg is több mint 250, az mRNS-technológiát alkalmazó klinikai teszt folyik világszerte. A legelőrehaladottabbak a vírusokkal szembeni oltóanyagok, így fejlesztenek vakcinát az influenza, a HIV vagy a majomhimlő ellen, de olyan baktérium vagy parazita okozta betegességek megelőzésére is mint a tbc, illetve a malária. Ígéretesek azok az eljárások, melyek több tumorban jelenlévő antigén felhasználásával készítenének vakcinát, illetve azok az egyénre szabott eljárások, melyeket az adott páciensen segítenének elkerülni a daganat kiújulását hasnyálmirigyrák vagy melanoma esetében, de keresik a megoldást a földimogyoró- vagy a poratka-allergia kezelésére is.
Rovó László rektora a Karikó Katalint köszöntő ünnepségen úgy fogalmazott, hogy a koronavírus elleni vakcinával az orvosok olyan eszközt kaptak a kezükbe, mellyel hatékonyan vehették fel a küzdelmet a pandémiával. Az oltóanyag létrehozását megalapozó - Nobel-díjjal elismert - felfedezés pedig a következő évtizedekben hatalmas változásokat hoz az egészségügyben, mert új, az életminőséget jelentős javító kezelések jelenhetnek meg.
A rektor egy egyetemi laborköpenyt ajándékozott Karikó Katalinnak. Mint mondta, az egyetem kutatóprofesszora ezt hamarosan használni is fogja, hiszen tavaly óta saját dolgozószobája van Szegeden, ugyanaz, amely egykor Szent-Györgyi Alberté volt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 09:07, szombat | Belföld
Itt az újabb kihívás, Szlovákiában megjelent az afrikai sertéspestis
Agrárminisztérium: a Szlovákiában megjelent afrikai sertéspestis elleni védekezésre is figyelniük kell a hazai állattartóknak.
2025. Május 10. 09:04, szombat | Belföld
KSH: áprilisban 4,2 százalék volt az infláció
Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 4,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Márciushoz viszonyítva átlagosan 0,2 százalékkal nőttek az árak - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. Május 10. 09:03, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország és Szlovákia együtt veszi fel a harcot az újabb brüsszeli javaslat ellen
Magyarország és Szlovákia együtt veszi fel a küzdelmet az orosz energiaimport betiltását célzó brüsszeli javaslat ellen, az ugyanis brutális áremelkedést okozna mindkét országban -
2025. Május 10. 09:00, szombat | Belföld
Orbán Balázs: stratégiai döntések időszaka jön Ukrajnával kapcsolatban
A következő egy év legfontosabb politikai kérdése, hogy Ukrajnával kapcsolatban ne kövessenek el az európaiak két \"butaságot\" - fogalmazott a miniszterelnök politikai igazgatója egy csopaki polgári esten pénteken.