Hírek
2020. Április 28. 12:04, kedd |
Külföld
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Donald Trump szerint az Egyesült Államok egyre jobban van és éhes a munkára

Ezt jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn este a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatón, miután előzőleg bejelentették, hogy ezentúl nem lesznek naponta ilyet.
Trump úgy fogalmazott: a szörnyű helyzet után az amerikaiak "éheznek rá, hogy dolgozhassanak". Valamint hangsúlyozta, hogy "gazdaságunk egészségének biztosítása életbevágóan fontos nemzetünk egészségének garantálásához, s ez a két cél párban jár".
Az elnök azt fejtegette, hogy meg lehetett volna állítani a koronavírus-járványt, a szükségtelen haláleseteket. "Túl sok halál volt ebben az országban, meg lehetett volna állítani, elejét lehetett volna venni, de valaki hosszú idővel ezelőtt mintha úgy döntött volna, hogy ezt nem teszi meg, és emiatt az egész világ szenvedésre ítéltetett" - fogalmazott. Nem mondta ki azonban, hogy kire, vagy kikre gondolt, s nem fejtette ki részletesen a feltételezését sem.
Újságírói kérdésekre válaszolva elmondta, a kormányzat "nagyon komoly vizsgálatot" indított arról, hogy Kína hogyan kezelte a járványt. "Egyáltalán nem vagyunk boldogok Kínával, nem vagyunk boldogok az egész helyzettel, mert úgy hisszük, hogy a járványt meg lehetett volna állítani már a forrásánál" - mondta. Majd hozzátette, hogy a fertőzést "gyorsan meg lehetett volna állítani, és akkor nem terjedt volna el az egész világon".
"Egyetlen országot kivéve senkit nem lehet felelőssé tenni a történtekért" - szögezte le, hangsúlyozva azt is, hogy "senki nem akar senkit sem okolni, mi csak azokat az embereket keressük, akiknek meg kellett volna állítaniuk a járványt már a forrásánál".
Arra a felvetésre, amely szerint Alex Azar, az emberi erőforrások és egészségügy minisztere kicsinyítette a vírusfertőzés és a járvány jelentőségét, Trump azt válaszolta: az állítás "nem korrekt" Azarral szemben. Mint mondta, a demokrata párti politikusok, köztük Nancy Pelosi házelnök a járvány kitörésekor szintén nem ismerték fel a helyzet komolyságát. "Nancy Pelosi a kínai negyed utcáin táncolt, oda akart menni bulizni, s ez február végén volt" - mondta, utalva arra, hogy Pelosi februárban arra buzdította az embereket, hogy látogassanak el San Francisco kínai negyedébe, fellendítendő a nehézségekkel küszködő helyi üzleteket. San Franciscóban csak márciusban vezették be a kijárási korlátozásokat.
A sajtókonferencián Deborah Birx orvos, járványügyi szakember és Brett Giroir admirális, a szövetségi egészségügyi tárca államtitkára - mindketten a járvánnyal kapcsolatos intézkedéseket egyeztető kormányzati munkacsoport tagjai - beszámoltak a vírustesztekkel kapcsolatos erőfeszítésekről. Egybehangzóan állították, hogy e téren jelentősen javult a helyzet, a szövetségi kormányzat bármelyik tagállamot képes ellátni megfelelő számú tesztkészlettel.
Az új előírások szerint a vírustesztek elvégeztetése nem a szövetségi kormányzatra, hanem az egyes tagállamokra hárul majd, és a kormányzóknak maguknak kell elkészíteniük a tesztelésekre vonatkozó terveket. A CBS televízió korábban idézett abból a leiratból, amelyet a kormányzók megkapnak. E szerint az államoknak kell aktívan figyelemmel kísérniük a járványhelyzet alakulását, és gyors intézkedéseket magában foglaló terveket kell kidolgozniuk a járvány esetleges helyi kiújulásának kezelésére. Ennek részeként ki kell dolgozniuk például a gyors elkülönítés lehetőségeit és az azonnali tesztelést.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 09:09, szombat | Külföld
Fehér Ház: Donald Trump jó és produktív telefonbeszélgetést folytatott Volodimir Zelenszkijjel
Azt követően, hogy az ukrán törvényhozás jóváhagyta az Egyesült Államok és Ukrajna között létrejött, az ásványkincsekről szóló gazdasági megállapodást.
2025. Május 09. 07:22, péntek | Külföld
Brit miniszterelnök: jelentős vámengedményekről született megállapodás az Egyesült Államokkal
Jelentős vámengedményekről született kétoldalú megállapodás az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság között - jelentette be Keir Starmer brit miniszterelnök csütörtökön.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Külföld
Robert Fico: elfogadhatatlan és öngyilkosság lenne az orosz energiahordozók behozatalának teljes leállítását célzó EB-terv
Szlovákia számára elfogadhatatlan az Európai Bizottságnak (EB) az a kedden bemutatott terve, amely az oroszországi földgáz, kőolaj és nukleáris fűtőanyag behozatalának teljes leállításával számol
2025. Május 06. 07:42, kedd | Külföld
Donald Trump újranyittatná az Alcatrazt
Donald Trump amerikai elnök vasárnap a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében utasította az ország illetékes hivatalait, hogy építsék újjá és nyissák meg az 1963-ban bezárt börtönt a San Franciscó-i Alcatraz-szigeten