Városlista
2025. május 10, szombat - Ármin

Hírek

2020. Április 17. 07:34, péntek | Külföld
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:

Donald Trump szakaszosan javasolja újraindítani a mindennapi életet

Donald Trump szakaszosan javasolja újraindítani a mindennapi életet

Szakaszosan javasolja újraindítani a mindennapi életet az amerikai szövetségi kormány – jelentette be Donald Trump amerikai elnök csütörtökön este a Fehér Házban szokásos napi sajtókonferenciáján.

Bevezetőjében Trump hangsúlyozta, hogy a járvány összehozta az amerikaiakat, akik közösen hoztak áldozatot a kór megállítása érdekében. Úgy fogalmazott: "állampolgáraink áldozatvállalását a jövendő nemzedékek is elismerik majd".

Kifejtette, hogy a járvány lassítására hozott intézkedések beváltak, sikerült elejét venni a legrosszabb forgatókönyv megvalósulásának. Mint mondta: bár egyetlen haláleset is sok, de általában véve az ország túl van a járvány csúcspontján.

Az ország hosszú távú leállásáról úgy vélekedett, hogy az nem lehet tartós megoldás, s ennek szerinte még a közegészségügyre is kártékony hatása lenne. "Újranyitjuk országunkat, Amerika újra akar indulni" - fogalmazott, hangsúlyozva, hogy az amerikaiak szeretnék, ha az élet már visszatérne a normális kerékvágásába. "És ez meg is fog történni" - tette hozzá, hangsúlyozva azt is, hogy az országnak szüksége van a működő gazdaságra.

"Azért zártuk le a gazdaságunkat, hogy megnyerjük ezt a háborút, és nyerésre is állunk" - mondta az elnök.

Fontosnak tartotta leszögezni, hogy a gazdaság újraindításának terve ajánlat, rugalmasan kezelhető, és minden egyes állam kormányzója a helyi állapotoknak és érdekeknek megfelelően alkalmazhatja. Arra buzdította a kormányzókat, hogy gyorsan lépjenek, az egyes régiók kormányzói fogjanak össze, és mindehhez a szövetségi kormányzat együttműködését ígérte. E tekintetben kiemelte a vírustesztek gyors és nagy mennyiségű biztosítását is.

Trump leszögezte: amennyiben a járvány az ősszel ismét fellobbanna, az ország már felkészült lesz rá minden tekintetben, és ezt a most megfogalmazott ajánlások is garantálják. Éberségre intett, hogy a vírus ne kerülhessen be az országba külföldről.

A kormányzati tervezet az ország szakaszos, mégpedig három szakaszban megvalósítandó újraindítását javasolja. Ennek részleteit Deborah Birx, a kormányzati munkacsoport tagja, járványügyi szakember ábrákkal kísérve mutatta be.

Az első szakaszban az idős vagy komoly betegségük okán sérülékeny, a vírusfertőzésre fogékony embereknek továbbra is be kell tartaniuk a kijárási korlátozásokat és a társadalmi távolságtartás előírásait, minimálisra kell szorítaniuk a nem okvetlenül szükséges utazásokat, és el kellene kerülniük azokat a helyeket és rendezvényeket, ahol tíz embernél többen gyűlnek össze.

A második szakaszban ezek az előírások némileg enyhülnek, és a sérülékeny emberek már utazhatnak és csak azokat a helyeket kell elkerülniük, ahol ötven főnél többen vannak. Ebben a második szakaszban nyithatók újra az iskolák, óvodák és a már nem sürgős műtéteket is elvégezhetik a kórházakban.

Birx a harmadik szakaszt "az új normalitásnak" nevezte. Mert már a krónikus betegségekkel küszködők számára is enyhülnek a szigorítások, de - nem szűnnek meg teljesen. Így például be kell tartaniuk a társadalmi távolságtartást és kerülniük kell a nagy tömegeket. Ebben a szakaszban újranyithatnak majd például a fitneszklubok, de azoknak is szigorú egészségbiztonsági előírásokat kell követniük. Az új normalitás az eddigi világnak intett búcsút jelenti, jó időre - foglalta össze a tervezetet Deborah Birx. Hangsúlyozta, hogy egyik szakaszt sem kötik pontos időponthoz, a döntés a kormányzóké.

Anthony Fauci, az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézet igazgatója, a kormányzati munkacsoport másik tagja mindezt azzal egészítette ki, hogy "az új normalitás" azt jelenti, a járvánnyal változatlanul számolni kell. "A meccsnek nincs vége" - mondta, és arra figyelmeztetett, hogy a vírus bármikor "ismét támadhat", és a járvány újra fellángolhat. "De ezt már kézben tudjuk tartani mindaddig, amíg nem lesz meg az oltóanyag" - tette hozzá.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 10. 09:09, szombat | Külföld

Fehér Ház: Donald Trump jó és produktív telefonbeszélgetést folytatott Volodimir Zelenszkijjel

Azt követően, hogy az ukrán törvényhozás jóváhagyta az Egyesült Államok és Ukrajna között létrejött, az ásványkincsekről szóló gazdasági megállapodást.

2025. Május 09. 07:22, péntek | Külföld

Brit miniszterelnök: jelentős vámengedményekről született megállapodás az Egyesült Államokkal

Jelentős vámengedményekről született kétoldalú megállapodás az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság között - jelentette be Keir Starmer brit miniszterelnök csütörtökön.

2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Külföld

Robert Fico: elfogadhatatlan és öngyilkosság lenne az orosz energiahordozók behozatalának teljes leállítását célzó EB-terv

Szlovákia számára elfogadhatatlan az Európai Bizottságnak (EB) az a kedden bemutatott terve, amely az oroszországi földgáz, kőolaj és nukleáris fűtőanyag behozatalának teljes leállításával számol

2025. Május 06. 07:42, kedd | Külföld

Donald Trump újranyittatná az Alcatrazt

Donald Trump amerikai elnök vasárnap a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében utasította az ország illetékes hivatalait, hogy építsék újjá és nyissák meg az 1963-ban bezárt börtönt a San Franciscó-i Alcatraz-szigeten