Hírek
2021. Augusztus 28. 11:48, szombat |
Sport
Forrás: MTI/fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Bronzérmet szerzett Szvitacs Alexa a paralimpián

Bronzérmes lett szombaton az asztaliteniszező Szvitacs Alexa az S9-es kategóriában a tokiói paralimpián.
A 2019-ben Európa-bajnok magyar játékos - aki 2018-ban toxikus sokk szindrómát kapott, emiatt amputálni kellett a bal alkarját és lábujjait - a csoportjában szerdán 3-1-re verte a brazil Danielle Rauent, majd 3-0-ra kikapott a kínai Hsziung Kuj-jentől, csütörtökön pedig 3-0-ra verte a török Neslihan Kavast. Ezzel másodikként elődöntőbe került, ami már biztos harmadik helyet ért a számára, mivel bronzmérkőzést nem rendeznek.
A fináléért szombaton az ausztrál színekben versenyző Li Na Lejjel mérkőzött meg, és jól kezdett, szoros szettekben 2:0-ra meglépett. A harmadik játszma viszonylag simán az ellenfeléé lett, a negyedikben pedig csak a végén tudott fölénybe kerülni az ausztrál. A döntő szettben 6-6-ig együtt haladtak, de onnantól a magyar játékosnak már nem sikerült pontot csinálnia.
"A harmadik szettet 2-0 után gyorsan be akartam fejezni, és pont itt fordult meg a mérkőzés. Utána már nem tudtam a saját játékomat játszani. Rendkívül boldog vagyok a bronzérem miatt, de azért egy nagy adag hiányérzet is keletkezett bennem. Nincs mit tenni. Tanulok a hibákból és Párizsban megpróbálok még jobban szerepelni" - nyilatkozott az elődöntő után.
A 31 éves Szvitacs - aki otthon az épek között a női bajnokságban a Győr, a férfi NB I-ben pedig a BVSC színeiben játszik - a magyar küldöttség harmadik érmét szerezte. Szerdán Konkoly Zsófia (S9) második lett 400 méteres gyorsúszásban, csütörtökön pedig Veres Amarilla győzött párbajtőrben (A).
Eredmény:
nők (S9), elődöntő:
Li Na Lej (ausztrál)-Szvitacs Alexa 3-2 (-12, -11, 5, 8, 6)
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 09:11, szombat | Sport
Marco Rossi 2030 nyaráig hosszabbított
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
2025. Május 09. 07:25, péntek | Sport
Tyson Fury korábbi világbajnok ökölvívó Budapestre látogat
Tyson Fury korábbi nehézsúlyú világbajnok ökölvívó pénteken Budapestre látogat, és a helyszínen tekinti meg féltestvérei, Thomas és Roman Fury mérkőzéseit.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda Eb-selejtező - Szlovákiai győzelmével kijutott a tornára a magyar válogatott
A magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott a jövő januári Európa-bajnokságra, mivel 39-24-re nyert Szlovákia vendégeként a selejtezősorozat ötödik fordulójában, szerdán Galgócon.
2025. Május 05. 07:57, hétfő | Sport
Több mint 12 ezren futottak a Futókörök Napján
Több mint 12 ezren futottak a vasárnap ötödik alkalommal megrendezett Futókörök Napján, melynek keretében 21 helyszínen húzhattak futócipőt az érdeklődők.