Városlista
2025. május 10, szombat - Ármin

Hírek

2018. Február 13. 13:53, kedd | Belföld
Forrás: mti

Az állította, hogy megerőszakolták – így szabadult meg nem kívánt gyerekétől

Az állította, hogy megerőszakolták – így szabadult meg nem kívánt gyerekétől

Vádat emelt a Budapesti Nyomozó Ügyészség egy nő ellen, aki valótlanul azt állította, hogy szexuális erőszak áldozata lett - közölte a fővárosi főügyész kedden az MTI-vel.

Ibolya Tibor a közleményben azt írta, a 23 éves nő 2015 októberében tudta meg, hogy 13 hetes terhes, azonban a barátjával nem akarták a magzatot megtartani. A nő a rendőrségen ezért bejelentette, hogy szexuális erőszak áldozata lett, aminek során teherbe esett, így a vonatkozó törvényi rendelkezések alapján - mivel úgy tudták, hogy a terhesség bűncselekmény következménye - megszakították a terhességét egy budapesti kórházban.

Állítása szerint a barátja vette rá arra, hogy tegyen feljelentést. Ennek lényege az volt, hogy egy budapesti szórakozóhelyen egy ismeretlen férfi meghívta őt egy alkoholos italra, amelytől rosszul lett, azután nem emlékszik, mi történt, csak arra, hogy később egy kis utcában tért magához, ahol észlelte, hogy bűncselekmény áldozata lett.

A feljelentést követően a nő többször tanúvallomást is tett, majd végül 2016 áprilisában, egy kihallgatása alkalmával tárta fel a valóságot, miszerint a barátjától esett teherbe, és nem erőszakolták meg.

Az ügyben magzatelhajtás miatt a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség, míg hatóság félrevezetése miatt a Budapesti Nyomozó Ügyészség nyújtott be vádiratot a nő, illetve - utóbbi miatt - annak barátja ellen is.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 10. 09:07, szombat | Belföld

Itt az újabb kihívás, Szlovákiában megjelent az afrikai sertéspestis

Agrárminisztérium: a Szlovákiában megjelent afrikai sertéspestis elleni védekezésre is figyelniük kell a hazai állattartóknak.

2025. Május 10. 09:04, szombat | Belföld

KSH: áprilisban 4,2 százalék volt az infláció

Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 4,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Márciushoz viszonyítva átlagosan 0,2 százalékkal nőttek az árak - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2025. Május 10. 09:03, szombat | Belföld

Szijjártó Péter: Magyarország és Szlovákia együtt veszi fel a harcot az újabb brüsszeli javaslat ellen

Magyarország és Szlovákia együtt veszi fel a küzdelmet az orosz energiaimport betiltását célzó brüsszeli javaslat ellen, az ugyanis brutális áremelkedést okozna mindkét országban -

2025. Május 10. 09:00, szombat | Belföld

Orbán Balázs: stratégiai döntések időszaka jön Ukrajnával kapcsolatban

A következő egy év legfontosabb politikai kérdése, hogy Ukrajnával kapcsolatban ne kövessenek el az európaiak két \"butaságot\" - fogalmazott a miniszterelnök politikai igazgatója egy csopaki polgári esten pénteken.