Városlista
2025. május 10, szombat - Ármin

Hírek

2018. Május 14. 11:15, hétfő | Bulvár
Forrás: mti

AWS: köszönet a rockereknek és a metálosoknak

AWS: köszönet a rockereknek és a metálosoknak

Köszönet azoknak a rockereknek és a metálosoknak, akik miattunk nézték az Eurovíziós Dalfesztivált, és szavaztak ránk - mondta Siklósi Örs, az AWS énekese az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

A modern metált játszó csapat szombaton a 21. helyen végzett a verseny lisszaboni döntőjében Viszlát nyár című dalával, emellett megkapta a legjobb speciális effektekért járó díjat.

"Hihetetlen élmény volt a szereplés, egy ekkora színpadon játszani egy ilyen profi stábbal. Lehetőségünk sem volt izgulni, annyiszor elpróbáltuk a produkciót. Számunkra már a döntőbe jutás nagy eredmény volt" - fogalmazott a frontember.

Brucker Bence gitáros arról beszélt, hogy a dalversenyhez kapcsolódó közösség és a sajtó is szerette őket. Megjegyezte, köszönettel tartoznak a Wacken Open Airnek, a világ egyik legnagyobb metálfesztiváljának, amelynek szervezői honlapjukon az AWS-re szavazásra bíztatták az embereket, másrészt meg is hívták őket az idei rendezvényre fellépni.

Mint elhangzott, az eurovíziós szereplésnek köszönhetően várhatóan más meghívásokat is fognak kapni különböző nemzetközi rock- és metálfesztiválokra.

Az AWS május 25-én a Budapest Parkban ad koncertet a szintén modern metálzenét játszó Apey & the Pea-vel, amely pénteken megnyerte a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió tehetségmutató versenyét, a Nagy-Szín-Pad!-ot.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 10. 08:59, szombat | Bulvár

XIV. Leó pápa - Erdő Péter: Robert Prevost pápává választása benne volt a levegőben

Robert Prevost bíboros pápává választása benne volt a levegőben, nem nagy a meglepetés, de annál nagyobb az öröm - nyilatkozta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek a pápaválasztás másnapján.

2025. Május 09. 07:24, péntek | Bulvár

Sziget - Megújult programkínálat, látványvilág és új kulturális negyedek az idei fesztiválon

Megújult programkínálattal, látványvilággal és új kulturális negyedekkel várja a közönséget a 31. Sziget fesztivál, amelynek sztárfellépői között lesz ASAP Rocky, Post Malone és Shawn Mendes is

2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Bulvár

Új helyszínekkel és mintegy 3000 programmal várja a Művészetek Völgye a közönséget

Új helyszínekkel és a képzőművészettől az újcirkuszon át a zenéig mintegy 3000 programmal várja a látogatókat a Művészetek Völgye július 18. és 27. között Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden.

2025. Május 06. 07:34, kedd | Bulvár

Pápaválasztás - Szentszéki szóvivő: a bíborosok szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie

A Vatikánban tanácskozó bíborosi testület tagjai szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie - közölte Matteo Bruni szentszéki szóvivő.