Hírek
2016. Március 19. 08:12, szombat |
Sport
Forrás: mti
Ausztrál Nagydíj - A címvédő Hamiltoné a melbourne-i pole

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a szezonnyitó Forma-1-es Ausztrál Nagydíj időmérő edzését szombaton.
A 31 éves, háromszoros vb-győztes versenyzőnek ez pályafutása 50. pole pozíciója, s úgy tűnik, az előző két évhez hasonlóan nagy fölényben van a riválisokkal szemben.
Hamilton mögött csapattársa, a német Nico Rosberg zárt, míg a harmadik rajthelyet a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője szerezte meg.
Az időmérő edzés lebonyolítását érintő változtatások a szezon első kvalifikációja alapján nem érték el a kívánt hatást: bár az első szakaszban valóban sokat köröztek az autók, a második és a pole pozícióról döntő harmadik rész jóval a rendelkezésre álló idő előtt véget ért. A Ferrari pilótái az utolsó percekben már nem is hajtottak ki a pályára, Rosberg volt az egyetlen, aki még megpróbálta megverni Hamiltont, de nem járt sikerrel.
A időmérőből még másfél perc volt hátra, amikor Hamilton már a közönséggel ünnepeltette magát, miközben a tavalyi rendszerben ilyenkor még nagy csata zajlott a pályán az első rajthely megszerzéséért.
Az idény elején úgy tűnik, a Manor istálló a mezőny végén marad, míg a most debütáló amerikai Haas csapat autói az utolsó előtti sort foglalták el az év első időmérőjén. A középmezőnyben egyelőre a McLaren, a Renault és a Sauber küzd egymással, míg a Williams, a Toro Rosso és a Red Bull a győzelemre hajtó Mercedes és Ferrari mögött a további pontszerző pozíciókért harcol majd.
Az újoncok közül Jolyon Palmer szerepelt a legjobban a szezon első kvalifikációján, a Renault brit pilótája a 14. rajtkockát szerezte meg.
Az 58 körös Ausztrál Nagydíj vasárnap - magyar idő szerint - 6 órakor kezdődik.
A teljes rajtsorrend:
--------------------------
1. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Nico Rosberg (német, Mercedes)
2. sor:
Sebastian Vettel (német, Ferrari)
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
3. sor:
Max Verstappen (holland, Toro Rosso)
Felipe Massa (brazil, Williams)
4. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso)
Daniel Ricciardo (ausztrál, RedBull)
5. sor:
Sergio Perez (mexikói, Force India)
Nico Hülkenberg (német, Force India)
6. sor:
Valtteri Bottas (finn, Williams)
Fernando Alonso (spanyol, McLaren)
7. sor:
Jenson Button (brit, McLaren)
Jolyon Palmer (brit, Renault)
8. sor:
Kevin Magnussen (dán, Renault)
Marcus Ericsson (svéd, Sauber)
9. sor:
Felipe Nasr (brazil, Sauber)
Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull)
10. sor:
Romain Grosjean (francia, Haas)
Esteban Gutierrez (mexikói, Haas)
11. sor:
Pascal Wehrlein (német, Manor)
Rio Haryanto (indonéz, Manor)
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 09:11, szombat | Sport
Marco Rossi 2030 nyaráig hosszabbított
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
2025. Május 09. 07:25, péntek | Sport
Tyson Fury korábbi világbajnok ökölvívó Budapestre látogat
Tyson Fury korábbi nehézsúlyú világbajnok ökölvívó pénteken Budapestre látogat, és a helyszínen tekinti meg féltestvérei, Thomas és Roman Fury mérkőzéseit.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda Eb-selejtező - Szlovákiai győzelmével kijutott a tornára a magyar válogatott
A magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott a jövő januári Európa-bajnokságra, mivel 39-24-re nyert Szlovákia vendégeként a selejtezősorozat ötödik fordulójában, szerdán Galgócon.
2025. Május 05. 07:57, hétfő | Sport
Több mint 12 ezren futottak a Futókörök Napján
Több mint 12 ezren futottak a vasárnap ötödik alkalommal megrendezett Futókörök Napján, melynek keretében 21 helyszínen húzhattak futócipőt az érdeklődők.